A cselgáncsozó Tóth Krisztián szerint meg kellett érnie az olimpiai éremre.

A sikerének titka az, hogy egész nap csak magára figyelt, és nem foglalkozott a külső körülményekkel.

„Boldog születésnapot apámnak!” – ezek voltak az első szavai a 90 kilogrammban harmadik dzsúdósnak, miután könnyeivel küszködve meg tudott szólalni. Addig edzője, Pánczél Gábor nyugtatta többek között azzal, hogy emlékeztette: elnyerte tőle a BMW motorját. Azt ígérte ugyanis, hogy megkapja, ha olimpiai érmes lesz.
Tóth Krisztán azzal kezdte, hogy számára az egész nap egy csoda volt.

„Akkor is az lett volna, ha itt marad az érem, de Rio után főleg egy csoda volt a mai nap”

– fogalmazott, majd köszönetet mondott mindenkinek, elsősorban családjának és az MTK szakosztályának.

A bronzmeccsről elmondta, hidegen hagyta a "körítés", csak magára figyelt.

„Megbeszéltük, hogy megyek előre, nem foglalkozom azzal, hogy ez éremért megy, sem azzal, hogy orosszal dzsúdózok, akit még nem tudtam legyőzni”

– nyilatkozott.

Tóth Krisztiánnak volt Rióban egy elhíresült mondata, miszerint összenyomta az ötkarika. Erre most úgy reagált, hogy meg kellett érnie az olimpiai éremre:

„Aki először megcsinálja, az klasszis, én csak egy bajnok voltam Rióban.”

Hozzátette, rengeteg minden kell egy olimpiai éremhez, többek között sok-sok verseny és rutinszerzés.

Pánczél Gábor kiemelte, a japán elleni meccs volt a legnehezebb a bronzéremig tartó menetelés során.

„A japán elleni mérkőzés volt a kritikus pont, mert egy japán dzsúdóst legyőzni mindig nagy dolog, Krisztiánnak ez ifiként sikerült utoljára. Ráadásul egy olimpián, Japánban nyerni hazai versenyző ellen – az igen. Onnantól nem volt megállás”

– mondta az edző, aki elárulta, tanítványának jót tett a játékok egyéves halasztása.

Egy év alatt elképesztő változásokon ment keresztül, még januártól mostanáig is. Találtunk egy mentáltrénert, aki a megfelelő szavakat használta, elhitette vele, hogy bízzon magában. Maximálisan boldog vagyok” – jelentette ki Pánczél Gábor.

A nap harmadik magyar érme: Tóth Krisztián bronzérmes cselgáncsban

Magyar szempontból az olimpia eddigi legmozgalmasabb napja a mai, három érmet szerzett a magyar csapat.

(Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Reklamált, majd pillanatokkal később szerzett egy nagy gólt a ZTE játékosa

Ronaldinhót idéző gólt szerzett a City játékosa, Guardiola azonban így is foghatja a fejét

70 méterről vágta be a bajnokság gólját a Real Madrid futballistája

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hétvégén indul az F1-szezon. Követed az idei bajnokságot?
26% Persze, nagyon várom már a futamokat.
14% Többnyire igen, megpróbálok minél inkább képben lenni.
17% Ha belefutok, belenézek egy-két futamba.
43% Nem érdekel az F1.