Amilyen váratlanul jött, annyira gyorsan lezajlott.

Legújabb cikkeinkért kövess minket a Player Google News oldalán is!

Hirtelen felpörögtek az események Münchenben, csütörtök este 9 körül jött az első hír, hogy a Bayern fontolgatja Julian Nagelsmann elküldését, aztán egy óra múlva azonnali hatállyal menesztették is a Bayern edzőjét.

A híreket klubforrások is megerősítették, ahogy azt is, hogy már az utódja is megvan, vagyis hiába volt vita a klubon belül, a B-verzió már kint ült a váróban:

Thomas Tuchel lett a Bayern München új vezetőedzője, teljes a megállapodás a szakemberrel, már el is fogadta az állást, hamarosan aláírják a szerződést.

A 34 éves Nagelsmannt 2021 nyarán nevezték ki, majd meg is nyerte a bajnokságot a Bayernnel. A kirúgása azért váratlan, mivel most ütötték ki kettős győzelemmel a PSG-t a BL-ből. És azért nem annyira váratlan, mert közben a bajnokságban a második helyre szorult a München, az előző tíz fordulóban csak ötször nyert. Április elsején az élre álló Dortmunddal játszanak.

Azzal a Dortmunddal, ahol az új edzőjük, Thomas Tuchel két évig dolgozott, 2017-ben megnyerte a Német Kupát. Onnan a PSG-hez ment, ahol Bajnokok Ligája-döntőt játszott, majd a Chelsea-vel meg is nyerte a BL-t 2021-ben.

C. Ronaldo miatt romlott meg Tuchel és a tulajdonos viszonya

A tulaj CR-t akarta, Tuchel viszont nagyon nem.

(Fotó: Getty Images)

Itt állíthatod be, hogy a Player az elsők között legyen a Google keresőben
Támogatott és ajánlott tartalmaink

A Panasonic kihozta a maximumot a kézipoggyászméretből

Újra összeesett meccs közben Christian Eriksen

Így bolondította az ellenfeleit 6 éves korában Lionel Messi

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Idén tervezel külföldi nyaralást?
46% Igen
47% Nem
7% Már voltam idén külföldön nyaralni