Bevett és bevált szokás lesz lassan a nehézsúlyú világbajnoknál, hogy a győzelme után énekel a ringben.

A WBC veretlen nehézsúlyú világbajnoka, Tyson Fury harmadik alkalommal mérkőzött meg a korábbi világbajnok Deontay Wilderrel. Az első meccs döntetlenje után a másodikon TKO-val nyert Fury. A ma hajnalin a harmadik menetben leütötte amerikai ellenfelét, a negyedikben kétszer padlózott, majd a 11. menetben kiütötte Wildert, maradt veretlen és maradt világbajnok.

Kétszer ütötték le egy menet alatt Tyson Furyt, majd KO-val világbajnok maradt

Az év egyik legjobban várt bokszmeccsén összesen négy leütés és egy kiütés volt.

Az előző meccsük után az American Pie-t énekelte el a ringben Fury, most pedig Walking in Memphis című számból énekelt néhány sort, a saját stílusában, némiképp módosított szöveggel:

Tyson Fury:

Akinek a vérében van a bunyó – A Cigánykirály filmbeillő sztorija

Tyson Fury volt karrierje során nagyon fent és nagyon lent is. Az ő nem mindennapi történetét mutatjuk be.

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Marco Rossi szerint nagy kockázat lenne kinevezni őt hazája válogatottjának a kispadjára

A 40 éves Luka Modric még mindig úgy hagyja faképnél a védőket, mintha ez lenne a világ legegyszerűbb dolga

Brutál jó meccsekkel és rangadókkal tér vissza a Bajnokok Ligája

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Megnézted az új Peaky Blinders-filmet?
17% Igen, tetszett.
50% Igen, de csalódás volt.
8% Még nem, de megnézem.
25% Szerintem ez most nekem kimarad.