A Bajnokok Ligája és az Európa-liga mellett egy harmadik kupasorozatot indít az UEFA, ahol a kisebb nemzetek klubcsapatai érvényesülhetnek.

Az új kupasorozatnak egyelőre nincs neve, a célja, hogy lehetőséget biztosítson az európai kupaszereplésre a kisebb nemzetek számára is, így segítve a felzárkózásukat a meghatározó országok közé.

A tervek szerint az új sorozat elindulásával az Európa-liga létszáma csökkenne, mindkét sorozatban 32-32 csapat szerepelne a főtáblán, négyes csoportokban. És ahogy a Bajnokok Ligája csoportköréből kieső gárdák egy része számára van lehetőség a folytatásra az Európa-liga kieséses szakaszában, úgy az Európa-ligából is lenne átjárás az új sorozatba, melyet egyelőre három idényre írnak ki.

A meccseket csütörtökönként játszanák, a győztes pedig a következő idényben az Európa-liga csoportkörében indulhatna. Vagyis hasonló lenne, mint korábban az Intertotó-kupa, amelyet 1961 és 2009 között rendezett meg az UEFA.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Reklamált, majd pillanatokkal később szerzett egy nagy gólt a ZTE játékosa

Ronaldinhót idéző gólt szerzett a City játékosa, Guardiola azonban így is foghatja a fejét

70 méterről vágta be a bajnokság gólját a Real Madrid futballistája

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hétvégén indul az F1-szezon. Követed az idei bajnokságot?
26% Persze, nagyon várom már a futamokat.
14% Többnyire igen, megpróbálok minél inkább képben lenni.
17% Ha belefutok, belenézek egy-két futamba.
43% Nem érdekel az F1.