Paul Pogba lehet a főszereplője a nyár egyik legnagyobb átigazolási szappanoperájának.

A Man. United világbajnok középpályása állítólag már megbánta, hogy visszatért az MU-hoz, nyitott a váltásra. A kérdés, hol folytatja?

Corriere dello Sport azt írja, Pogba és a Juventus megállapodott, ennek ellenére még nem biztos, hogy visszatér Torinóba. A Juventus problémája Pogba átigazolási díja, elvileg a Manchester United 150 millió eurót kér a játékosért. A torinóiak pedig csak úgy tudják kifizetni ezt az összeget, ha masszív eladásokba kezdenek. Konkrétan Joao Cancelo, Mario Mandzukic, Juan Cuadrado és Mattia Perin eladó, a négyesért 100 millió eurót szeretne kapni a Juve.

Közben a Real Madrid is mindent megtesz, hogy megszerezze Pogbát. A Marca szerint Zidane világosan kijelentette, hogy honfitársával együtt szeretne dolgozni a következő szezonban. Ahogy azt is, hogy Christian Eriksen és Donny van de Beek nem szerepel a tervei között. A madridi lap szerint a Real vezetősége megpróbál mindent megtenni, hogy leigazolja a franciát, de ebben az esetben is a játékos ára lehet a probléma. Hiszen a Madrid idén már megvette Luka Jovicot és Eden Hazard-t – 160 millió euróba került a két igazolás.

A Real és a Juventus érdeklődésének meg nyilván a Manchester United örül leginkább, haszonnal adhatják el Pogbát, annak ellenére is, hogy a francia összességében nem hozta azt a teljesítményt, amit elvártak tőle.

Szerinted mi lesz Pogbával?

(Fotó: Getty Images)

Player Autószalon

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon