Egykori csapattársa lehet Xavi első igazolása.

Talán váratlan fordulatnak is nevezhetjük, hogy a hetek óta húzódó ügy most lezárulhat. Koemannak nem kellett,

Xavi viszont igent mondott Dani Alves leigazolására, az új edző el tudja képzelni a brazil védőt a projektjében.

Mivel a korábban nyolc évet Barcelonában focizó jobb oldali védő gyakorlatilag ingyen is hajlandó a katalánoknál játszani, így tényként kezelhetjük, hogy aláír. Xavi több szempontból is hasznát veheti korábbi csapattársát, hiszen a jobboldalon még mindig világszínvonalon tud játszani, de ami még ennél is fontosabb, hogy az öltözőben kulcsszerepe lehet. Alves egy rendkívül motivált és vidám személyiség, aki emellett egy igazi vezér is – ezek a tulajdonságok pedig most elkelnek Barcelonában.

Igaz, hogy Dani Alves már 38 éves, de még így is az olimpiát nyerő selecao legjobbja volt, idén meg bajnokságot nyert a São Paulóval. És ott akar lenni a 2022-es vb-n, mivel világbajnok még nem volt, minden más igen:

Alves 43 felnőtt trófeát nyert pályafutása során, ennél többet senki se nyert a futballtörténelemben.

De leginkább világbajnok szeretne lenni:

Három BL-trófeát adna egy vb-címért

Brazilként ez valahol érthető.

(Fotó: Quality Sport Images/Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

10 sztori, ami miatt felejthetetlen marad a 2026-os téli olimpia

Senki sem tudta megközelíteni a norvégokat az éremtáblázaton

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
8% Kevesebb mint egy éve
20% 1-3 éve
22% 4-7 éve
11% 8-10 éve
39% +10 éve