A szerződése nyáron lejár a Liverpoolnál.

A Liverpool csapatkapitányának, Virgil van Dijknak nyáron lejár a szerződése, és egyelőre még nem kötött új megállapodást a csapatával, az is kérdés, hogy egyáltalán marad-e Liverpoolban. A PSG elleni BL-búcsú után úgy fogalmazott, hogy ha valaki tudja, hogy marad-e, az egyszerűen hazudik.

Drámai tizenegyespárbaj után búcsúztak Szoboszlaiék a BL-ben

A PSG az Anfielden megfordította a párharcot, és bejutott a Bajnokok Ligája legjobb nyolc csapata közé.

Van Dijk jövője tehát kérdéses, az angol lapokban pedig rögtön beindult a pletykaáradat. Legutóbb arról írtak, hogy

a világ egyik legjobb védőjének tartott holland Szaúd-Arábiában, az al-Hilal csapatában folytathatja.

Az információk szerint nem kevés pénzért, szezononként 20 millió eurós fizetésért igazolhatna a szaúdi ligába a 33 éves klasszis.

Azt egyelőre nem tudni, hogy Van Dijk mennyire hajlik a szaúdi kalandra, karrierje jelen fázisában azért meglepő lenne, ha nem maradna Európában. Mert ha a Liverpoolnál nem is számolnak vele hosszútávon, akkor is biztosan lesz olyan európai topcsapat, amely szívesen megszerezné a tapasztalt futballistát.

Ez is érdekelhet:

Komoly vérfrissítés várható nyáron a Liverpoolnál

Már a BL-kiesés előtt téma volt, alighanem most felerősödik, mivel látszik, hogy nem elég mély a keret.

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Kiütötték a fogát, majd nem sokkal később belőtte az olimpiai bajnoki címet érő gólt

Meglepetés a spanyoloknál, derbi az angoloknál – A hétvége legfontosabb focieredményei 

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Szoboszlai iránt érdeklődik a Real Madrid. Mit gondolsz?
23% A Real Madrid már túl magas szint lenne neki.
77% Simán helye lenne, jelenleg a világ egyik legjobbja a posztján.