Lassan alig tud kiállni a Liverpool, Kloppnak annyi a sérültje, mint az elmúlt öt évben összesen. Most télen igazoltak két középhátvédet, de a nyáron folytatják.

Miután már két középpályás játszott a védelem tengelyében, a Pool vezetése két játékost is szerződtetett az átigazolási időszak utolsó napján. Ozan Kabak és Ben Davies tűzoltás volt, de főleg előbbiben komoly potenciál is van, ő lehet hosszabbtávon is Joël Matip utódja, és Joe Gomez váltótársa.

A Liverpool kénytelen sürgősen igazolni két belső védőt február elsején

Vagyis még ma, pár órán belül. Izzanak a vonalak, ütköznek az érdekek, az orvosi team ugrásra kész.

A nyáron azonban a világ legjobb belső védőjének, Virgin Van Dijknak is hoznak egy vetélytársat. A holland súlyos sérülés után fog visszatérni, ki tudja, milyen formában, és idén már 30 éves lesz. Több angol és olasz lap is azt írja,

a Torino 23 éves brazil hátvédjét, Bremert szeretné leigazolni a Liverpool.

A 188 centis, erős és remek ütemérzékkel bíró Bremer az Atlético MG-től érkezett Torinóba, ahol 62 meccset játszott eddig baloldali belső védőként. A kiesés ellen küzdő Torino egyik legjobbja, aki megérett arra, hogy feljebb lépjen.

És nem csak a sérülések okoznak gondot:

Mi történt a világ egyik legjobb védőjével?

Borzasztóan visszaesett a teljesítménye az elmúlt időszakban.

(Fotó: Jonathan Moscrop/Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Megérkezett a nagyágyú: a CANAL+ belép a magyar streamingpiacra

A Real Madrid felköpött és aláállt azzal, hogy kirúgta Xabi Alonsót

Felismered gyerekkorod futballsztárjait mai fotók alapján? Teszteld!

A Player kérdése: Neked bejött a négyévszakos gumi?
30% Igen, az én igényeimnek teljesen megfelel.
16% Nekem felejtős, számomra nem eléggé strapabíró.
53% Nincs tapasztalatom vele.
Bonjour, Budapest! Francia pikniket tartottunk a Renault 4 E-Tech electric-ben
Hirdetés