És ezt bizony nem mi mondjuk, bár magunk is így gondoljuk, hanem az amerikaiak.

A Minnesota Wild igazgató-helyettese, Brent Flahr, aki egyben az Iowa Wild GM-je is, nyilatkozott a Duluth News Tribune-nak, és olyanokat mondott, mint hogy:

  • A 22 éves kapus félelmetes fizikai adottságokkal rendelkezik.
  • “Ezeket az adottságokat nem lehet tanítani, mint ahogy a testméreteket sem.”
  • A magyar válogatott kapus a legfrissebb mérlegelés szerint 196 centi magas és 103,5 kilós.
  • Vaynak a kezdeti időszakaszban az lehet a prioritás, hogy minél több jégidőt kapjon.

Erre elsősorban a pályák eltérő mérete miatt van szükség, illetve a játékstílus is más Észak-Amerikában, mint Európában, amennyiben a kapu előtt sokkal nagyobb forgalom tapasztalható, amit nehéz lehet megszoknia az öreg kontinensről érkező kapusoknak.

  • “A játékosmegfigyelőink az oroszországi vb ideje alatt is úgy vélték, hogy Vay Ádám megéri a befektetést, ő egy olyan fiatalember, akivel együtt lehet dolgozni, és aki remélhetően egy nap majd az NHL-ben is segíteni tudja a klubot.

A lap sem fukarkodott a dicséretekkel, ezt írták a magyar kapusról:

“Vay Ádám valóban úgy néz ki, mint egy NHL-es kapus.”

Bővebben a Jégkorongblogon.

(Fotó: AFP)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mondunk öt tuti tippet, hogy a sapkaszezonban is kifogástalan legyen a frizurád

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Vonzó karácsonyi képekkel hangolunk az ünnepre

A Player kérdése: Nálad már beütött a karácsonyi kajakóma?
17% Naná, és nagyon keményen.
36% Igen, de menedzselhető.
48% Szerencsére nem.
Téli kaland vagy életveszély? A profi hegyivezető elmondja, mire figyelj az osztrák Alpokban
Hirdetés