Az Uruguay–Anglia a nyolcadik nap nagy meccse, hiszen a vesztesnek alighanem lejár a brazíliai tartózkodási engedélye. Az uruk szerencséjére Luis Suárez felépült sérüléséből, kis túlzással rajta áll vagy bukik a Costa Rica ellen leégett válogatott sorsa. Láthatjuk még a remekül rajtoló Kolumbiát és vélhetően karrierje utolsó második körös vb-csoportmeccsén Didier Drogbát.
Kolumbia–Elefántcsontpart
Görögország ellen meggyőzőnek tűnt a kolumbiai csapat, és most elvileg még erősebb lesz, mert eltiltása leteltével visszakapja Fredy Guarínt a középpályájára (ő az). Nincs már értelme falcaózni velük kapcsolatban, mert a sérült sztár helyén kezdett Teó Gutiérrez gólt lőtt, a padról meg bármikor beállhat a Sevilla egyik legjobbja, Bacca és a friss dortmundi Ramos. Elefántcsontpartnak szintén a támadósora tűnik kiemelkedőnek, elvégre ahol Drogbák, Bonyk és Gervinhók szaladgálnak Yaya Touréval megbolondítva, mi mást is erőltetne, mint az előre játékot. Érdekesség, hogy összecsaphat az olasz bajnokság talán két leggyorsabb játékosa, az említett Gervinho és a kolumbiai Cuadrado.
Kolumbia–Elefántcsontpart
Odds – hazai: 2.10; X: 3.25; vendég: 3.40
- Estadio Nacional, Brasilia; C csoport
- TV: M1, 18:00
Várható kezdőcsapatok:
- Kolumbia: Ospina – Zuniga, C. Zapata, Yepes, Armero – Guarín, C. Sanchez – Cuadrado, James Rodríguez, Ibarbo – Gutiérrez
- Elefántcsontpart: Barry – Aurier, Zokora, Bamba, Boka – Tioté, Serey Dié – Gervinho, Yaya Touré, Kalou – Drogba.
Uruguay–Anglia
Ez bizony ki-ki meccs a javából, amit nem gondoltunk a torna előtt, mert az uruk Costa Rica ellen mutatott blamája mindent borított. Maxi Pereira meg az egyik ellenfelét piros lapot érően, ami miatt a jobbhátvéd biztosan nem játszhat. Luis Suárez, a Premier League legjobb csatára viszont vélhetően igen – szükség is van rá nagyon, látva az első körben mutatott vérszegény támadójátékukat. Az angol csapat addig volt jó Olaszország ellen, amíg ki nem fulladtak a fiatal (…) csatárai. Roy Hodgsonnak egy ország könyörög, hogy ne a középpálya szélére tolja ki Wayne Rooneyt, mert a pályafutását tekintve vb-gól nélkül(!) álló csatár ott csak szenved. Bármennyire is szimpatikus futballra képes mindkét válogatott, az egyiktől alighanem elbúcsúzunk e mérkőzés után.
Uruguay–Anglia
Odds – hazai: 3.25; X: 3.25; vendég: 2.15
- Arena de Sao Paulo, Sao Paulo; D csoport
- TV: M1, 21:00
Várható kezdőcsapatok:
- Uruguay: Muslera – Fucile, Lugano, Godín, M. Caceres – Arévalo Ríos, Gargano – Stuani, C. Rodríguez – Suárez, Cavani
- Anglia: Hart – G. Johnson, Cahill, Jagielka, Baines – Henderson, Gerrard – Welbeck, Rooney, Sterling – Sturridge
Japán–Görögország
Két ilyen meccs után nehéz lesz rávenni magunkat a virrasztásra egy japán–görög kedvéért, könnyen belefuthatunk egy újabb Irán–Nigériába. Pedig az ázsiaiak nem rosszak, néhány játékosuk (Kagava, Honda, Haszebe) miatt megéri másnap kókadozni az irodában. A görögökért annyira nem, esetleg a Kolumbia ellen egyedül elfogadhatót nyújtó Manolaszt érdemes kiemelni, úgyse látjuk már olyan sokat ezen a vébén.
Japán–Görögország
Odds – hazai: 2.14; X: 3.25; vendég: 3.28
- Estadio das Dunas, Natal; C csoport
- TV: M1, 00:00
Várható kezdőcsapatok:
- Japán: Kavasima – Ucsida, Morisige, Josida, Nagatomo – Jamagucsi, Haszebe – Okazaki, Honda, Kagava – Oszako
- Görögország: Karnezisz – Toroszidisz, Manolasz, Sokratisz, Holebasz – Maniatisz, Kacuranisz, Kone – Fetfacidisz, Szamarasz – Mitroglou
(Fotó: AFP)