A Sky Sport Italia szerint a Manchester City 120-150 millió eurót fizetne Donnarummáért. Vagyis ő lehetne a világ legdrágább játékosa.

Ami azért eléggé hihetetlennek tűnik. Mert egyrészt Donnarumma kapus, másrészt még csak 18 éves. Kapusért eddig a legtöbbet a Juve fizetett, 2001-ben Buffon ára volt 52 millió euró. Vagyis ennek minimum több mint a dupláját kaphatja a Milan.

Donnarumma tényleg óriási tehetség, elképesztő, hogy mit tud 18 évesen. De még csak 18. Ami a kapusoknál szinte még a gyerekkor, így benne van a rizikó, hogy eltűnik a süllyesztőben. Persze az is lehet, hogy az elkövetkező 15 év legnagyobb kapusa lesz. A rizikó viszont masszívan jelen van, Guardiolának pedig még egy mellényúlás nem igazán fér bele.

29 bajnokin játszott idén, tízszer nem kapott gólt

A forrás szerint a transzfer nagyban függ a Milan sorsától. Mert Berlusconi már megválna a klubtól, de ha nem sikerül pénzes vevőt találnia, akkor Donnarumma simán leléphet. A Citynek pedig megvan a pénze. És amúgy is kapust keres Guardiola. Aki nyáron elengedte a rengeteget potyázó Hartot, aztán Bravo ugyanolyan pocsék opció lett, így jelenleg a City első számú kapusa Caballero. Az viszont nyilvánvaló, hogy nem vele terveznek hosszútávon.

Összejöhet az átigazolás?

(via)

 

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Zinedine Zidane ülhet le a Bayern München kispadjára?

További cikkeink a témában