Christian Eriksen ismét focizni akar, és a Premier League-ben kaphat új esélyt.

Christian Eriksen sztorija már most filmbe illő, de szerencsére sorozat is lehet belőle – hepienddel. A kiváló dán középpályás a Dánia–Finnország Európa-bajnoki meccs 42. percben összeesett az oldalvonal mellett, megállt a szíve. Csapattársa, Simon Kjær azonnal reagált és elkezdte újraéleszteni, majd tíz percig küzdött az orvosi stáb is, és sikerült visszahozni az életbe Eriksent.

Kjaer nemcsak hétköznapi hős, ő a nagybetűs csapatkapitány is

Gyors reakciója és egészen hihetetlen lélekjelenléte megmentette Eriksen életét.

Egy szívritmus-szabályozót kapott a szívébe a labdarúgó, aki azóta jól van, de focizni még nem tért vissza. Az Inter felbontotta a szerződését, mert a Serie A nem engedte pályára, most viszont egy korábbi edzőjétől ismét esélyt kaphat:

Eriksen megállapodott a Premier League-ben szereplő Brentforddal egy fél plusz egyéves szerződésről.

Már csak az orvosi vizsgálatokra van szükség, ahhoz, hogy aláírhassa a szerződést, azonban ez többkörös lesz: ugyanis a Premier League és angol Labdarúgó-szövetség (FA) képviselői is követni akarják a folyamatokat, hogy minden rizikót kizárjanak.

Eriksen nemcsak azért érezhetné otthon magát Brentfordban, mert korábban már dolgozott Thomas Frank edzővel a dán utánpótlás-válogatottaknál, hanem mert 2013 és 2020 között már játszott Londonban: Tottenham Hotspurben 305 meccsen lépett pályára.

A menedzsere nem véletlenül mondta, hogy a Premier League olyan lenne Eriksennek, mint egy „valódi hazatérés”. A középpályás egyébként nemrég nyilatkozta, hogy annyi fizikai és orvosi teszten esett át, hogy már nincs benne félelem. Sőt ott akar lenni a dán válogatottal a 2022-es világbajnokságon is. Az lenne az igazán nagy sztori!

Eriksen tragédiája közben az M4-en elképesztő mondatok hangoztak el:

(Fotó: Friedemann Vogel - Pool/Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Messi a visszavonuló Iniestának: Egy igazi fenomén vagy

Komoly kritikát kapott a válogatottat mellőző Mbappé

Messi és Suárez mellett egy magyar játékos is bekerült az MVP-jelöltek közé

További cikkeink a témában
Így dobnak meg negyedmisivel a Suzukinál, ha új autót vennél
Hirdetés