Hét év után újra zöld-fehérben játszik a bosnyák válogatott középpályás, akinél a szurkolók szerint nem volt még jobb idegenlégiós.

Szenzációs igazolást jelentett be a Fradi a Leverkusen elleni El-csoportmeccs másnapján:

hét angliai légióskodás után visszatért a Fradiba a 45-szörös bosnyák válogatott középpályás, Muhamed Besic.

Besic 2012-ben érkezett a Fradiba Hamburgból, akkor még mint egy ígéret, de a két éve alatt a klub történetének egyik legjobb játékosává vált. Sőt, a szurkolók a legjobbnak választották.

A bosnyák játékos középhátvédként és védekező középpályásként is kiemelkedő volt, nem ismert elveszett labdát, minden pillanatban maximumot nyújtott. Összesen 71 meccset játszott az FTC mezében, majd közel ötmillió euróért eladták az Evertonnak. Később játszott a Middlesbrough-ban és a Sheffield Unitedban is.

2014-ben Bosznia-Hercegovinával a világbajnokságon is játszott, az Argentína, a Nigéria és az Irán elleni csoportmeccsek mindegyikét végigjátszotta. Sőt, az argentinok ellen ő fogta Lionel Messit.

Idén nyáron lejárt a szerződése, így ingyen szerezte meg a Fradi.

Most épp a PSG-vel hozták össze a korábbi Fradi-játékost

Egy hónapja a Barcelona és a Bayern bejelentkezéséről írtak a bosnyák lapok, most pedig arról szereztek tudomást, hogy a PSG 10 millió fontot adna Besicért.

Ötmillió euróért Angliába igazol a Fradi játékosa

Jól értesült bosnyák kollégák állítják, a Fradi vébén remeklő játékosa, Muhamed Besic ma aláír a Premier League walesi középcsapatához, a Swansea-hoz.

(Fotó: Alessandro Sabattini/Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Bámulatos strapabírással és zseniális kamerákkal érkezett meg a Honor Magic8 széria

Tiszta lappal indítanád az évet az asztalon? Ezekre figyelj

A férfi szexualitásának évtizedei – Mi történik 40 után?

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Ha rajtad múlna, eltörölnéd a Valentin napot?
13% Nem, tök jó, hogy van.
65% Azonnal, értelmetlennek tartom.
22% Ebben a fontos kérdésben nem tudok dönteni.
Miért érdemes most magyar kortárs művészetbe tenni a pénzed? Mutatunk pár alkotót, akiket érdemes követni.
Hirdetés