Két góllal verte az Európa-bajnokot a magyar férfi válogatott.

Egy Japán elleni győzelemmel kezdte a fukuokai vizes vb-t a magyar vízilabda-válogatott, majd a második körben már egy sokkal komolyabb szintet képviselő ellenfél jött:

Varga Zsolt csapata a horvátokkal játszott, és nyert 12–10-re.

A magyar csapat legeredményesebb játékosa Zalánki volt három góllal, mellette Vámos szerzett még egynél több gólt.

A győzelem azt jelenti, hogy így már szinte biztosan csoportelsőként végez Magyarország, és közvetlenül bejut a negyeddöntőbe.

„Gratulálok a csapatnak, mert végig kontrolláltuk a találkozót, a végén az utolsó két-három támadásban jöttek csak vissza, egy kis rutint kell még szereznünk abban, hogy egy ilyen mérkőzést hogyan kell lezárni. Sokat készültünk a horvátokra, a legtöbbet az emberhátrányos játékon és a komplett védekezésen dolgoztunk, mert ahogyan várható volt, a centereik rengetegszer két méteren belül voltak. Fontos még, hogy kevesebb labda nélküli kiállítást kapjunk”

– értékelt Varga Zsolt szövetségi kapitány.

A magyar válogatott legközelebb pénteken, Argentína ellen játszik, majd kedden jön a negyeddöntő.

Szintén a vb-n történt:

Rasovszky Kristóf ezüstérmet szerzett a vizes világbajnokságon

Megvan az első magyar érem az idei vizes világbajnokságon.

(Forrás: MTI/Player; fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Megérkezett a nagyágyú: a CANAL+ belép a magyar streamingpiacra

Videó: Harry Kane bemutatta a tökéletes lövést

Csúcsfoci az el Clásicón: az ötgólos Szuperkupa-döntőn a Barcelona címet védett

A Player kérdése: Neked bejött a négyévszakos gumi?
30% Igen, az én igényeimnek teljesen megfelel.
16% Nekem felejtős, számomra nem eléggé strapabíró.
53% Nincs tapasztalatom vele.