A belgák Wales ellen játszanak az Eb második negyeddöntőjében.

Wales–Belgium

  • 21.00; Tv: M4 Sport
  • Helyszín: Lille
  • Negyeddöntő 
  • Játékvezető: Damir Skomina

Belgium pocsékul kezdte a tornát, hiszen simán kikapott Olaszországtól. Majd a következő három meccsen lőtt nyolc gólt, közben meg egyet sem kapott. Ellenünk végig remekül játszottak, és a nyolcaddöntőben volt először érezhető, hogy ez a belga csapat sokáig juthat. Szinte minden posztra van egy klasszisuk, és jelenleg talán a világ legjobb kontracsapata a belga. Ha van területük, akkor piszok nehéz ellenük játszani, és nagyon könnyen tudnak helyzeteket kialakítani.

Wales története első Eb-jén rögtön megnyerte a csoportját, majd a tizenhat között az északíreket is kiejtette. Gareth Bale eddig három gólt és egy gólpasszt jegyez, és az ő teljesítménye határozza meg, hogy Wales éppen milyen meccset játszik. Ha őt képesek megfogni a belga védők, akkor Wales szinte esélytelennek számít. Bale formáját nézve azonban nem olyan egyszerű feladat hatástalanítani őt.

A két csapat a selejtező során is összefutott, akkor egyszer Wales nyert, egyszer pedig iksz lett, a két meccsen összesen egy gól született – ezt Bale szerezte.

Belgium most viszont visszavág a selejtezőben elszenvedett vereségért. A belga keret mélyebb, jobb minőségű, és ez fogja eldönteni a továbbjutást. Wales viszont most sem lesz könnyű ellenfél, de ma számukra véget ér az Eb.

Várható kezdők:

  • Wales: Hennessey – Gunter, Chester, Williams, Davies, Taylor – Allen, Ledley – Ramsey, Bale – Robson–Kanu
  • Belgium: Courtois – Meunier, Alderweireld, Ciman, J. Lukaku – Witsel, Nainggolan – Mertens, De Bruyne, Hazard – R. Lukaku

Tipp: Wales–Belgium V 1,75 

 

(Fotó: AFP)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Rooney vitamin helyett Viagrát adott korábbi csapattársának

A Lakers sztárja olyan ligába lépett be, ahol egyedül Michael Jordan járt korábban

Mbappé elárulta, hogy szerinte melyik a legkönnyebb poszt a futballban

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te már vettél részt utcai verekedésben?
12% Igen, többször is.
18% Igen, volt egyszer rá példa.
70% Nem.
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Hirdetés