Ma már a B-csoport is bekapcsolódik az Eb programjába. Wales a szlovákok ellen próbál meg nyerni, míg az angol válogatott az oroszok ellen kezd.

Wales–Szlovákia

  • 18.00; Tv: M4 Sport
  • Helyszín: Bordeaux, Stade de Bordeaux
  • B-csoport, 1. forduló
  • Játékvezető: Svein Oddvar Moen

Mindkét válogatott második helyen végzett a selejtezőcsoportjában, Wales pedig egyike annak az öt csapatnak, amely először szerepel Eb-n. A csoport eléggé kiegyenlítettnek tűnik, hiszen még itt vannak az angolok és az oroszok is.

A szlovákok a felkészülés során megverték a világbajnok német csapatot, a selejtezőben pedig az Európa-bajnok spanyolokat is legyőzték. Wales a belgákkal volt azonos csoportban, ellenük 4 pontot szerzett, és gólt sem kapott. Igaz a felkészülésük olyan jól nem sikerült, három meccsen csak egy döntetlenre voltak jók.

Tőle tartanak a szlovákok igazán

Az egyik oldalon Bale lehet a kulcs, a másikon Hamsik játéka határozza meg a szlovák válogatott teljesítményét. Bale játékában azonban jobban benne van a gól, és úgy érezzük, hogy a mai az ő napja lesz.

Várható kezdőcsapatok:

Wales: Hennessey – Davies, Williams, Chester – Taylor, King, Allen, Ramsey, Gunter – Bale, Vokes

Szlovákia: Kozacik – Pakarik, Skrtel, Durica, Svento – Kucka, Pecovsky, Mak, Hamsik, Weiss – Nemec

Tipp: Wales–Szlovákia H 2,75

Anglia–Oroszország

  • 21.00; Tv: M4 Sport
  • Helyszín: Marseille, Stade Vélodrome
  • B-csoport, 1. forduló
  • Játékvezető: Nicola Rizzoli

Az angol keret általában rendben szokott lenni, de valamiért az eredmények nem jönnek. A keret minőségével most sincs gond, hiszen számos tehetséges, jó szezont futó futballistája van Hodgsonnak. És a selejtezőben úgy tűnt, hogy csapatként is tud működni ez a társaság.

Az oroszok egy viszonylag könnyebb selejtezőcsoportból jutottak másodikként tovább, aztán a felkészülés során csak a litvánokat tudták megverni. A franciák, a horvátok és a csehek is legyőzték őket, a szerbek ellen egy döntetlen összekapartak valahogy.

Rooney és Kane nagyon megnehezítheti az oroszok életét

Eddig két meccset játszottak egymás ellen, egyszer az angolok, egyszer pedig az oroszok tudtak nyerni. Ma este az angol győzelmek száma viszont megduplázódik.

Várható kezdőcsapatok:

Anglia: Hart – Walker, Cahill, Smalling, Rose – Dier, Ali, Lallana, Rooney, Sterling – Kane

Oroszoroszág: Akinfeev – Szmolnyikov, Ignasevics, Berezuckij, Scsennyikov– Satov, Neustädter, Golovin – Szmolov, Kokorin, Dzjuba

Tipp: Anglia–Oroszország H 1,90 

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Reklamált, majd pillanatokkal később szerzett egy nagy gólt a ZTE játékosa

Ronaldinhót idéző gólt szerzett a City játékosa, Guardiola azonban így is foghatja a fejét

70 méterről vágta be a bajnokság gólját a Real Madrid futballistája

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hétvégén indul az F1-szezon. Követed az idei bajnokságot?
26% Persze, nagyon várom már a futamokat.
14% Többnyire igen, megpróbálok minél inkább képben lenni.
17% Ha belefutok, belenézek egy-két futamba.
43% Nem érdekel az F1.