A világelső karrierje során először nyert Wimbledonban.

A világranglista első két helyezettje, a listavezető Jannik Sinner és a második Carlos Alcaraz játszotta a 2025-ös wimbledoni tenisztorna férfi döntőjét. Sinner idén megnyerte az Australian Opent, Alcaraz a Roland Garros bajnokaként érkezett Londonba, ráadásul a párizsi torna döntőjében kétszettes hátrányból felállva épp Sinnert verte meg.

A címvédő közel lehetetlen fordítással győzte le a világelsőt a Roland Garros döntőjében

Ez volt minden idők leghosszabb döntője a párizsi Grand Slamen.

Alcaraz pályafutása hatodik Grand Slam döntőjébe jutott be, az első öt döntőjét megnyerte, az egymás elleni mérleget is ő vezette 8–4-re, úgy hogy az előző öt Sinner elleni meccsén nyerni tudott. Sinner három Grand Slamet nyert eddig, az Australian Openen kétszer, a US Openen egyszer győzött.

A világelső kezdett élesebben, 2:2 után elvette spanyol ellenfele adogatását, és 4:2-nél úgy tűnt, viszonylag simán megnyeri az első szettet. A kétszeres címvédő Alcaraz azonban ezután egyhuzamban megnyert négy játékot, breakhátrányból lett az övé 6:4-gyel az első szett.

Sinner rögtön breakkel kezdte a második játszmát, az előnyét ezúttal végig is tudta vinni, viszonylag hamar és magabiztosan egyenlített ki. A harmadik szettben is egyetlen break döntött, a világelső az ő szempontjából a legjobbkor, 4:4-es állásnál vette el ellenfele adogatását, utána pedig le is zárta a szettet.

Sinner a negyedik szettben is előnybe került, 2:1-nél breakelt, és ezúttal is végigvitte az előnyét.

A világelső Jannik Sinner négy játszmában legyőzte a kétszeres címvédő Carlos Alcarazt a wimbledoni döntőben, karrierje negyedik Grand Slamjét nyerte meg, először győzött Wimbledonban.

Wimbledon, férfi döntő

Jannik Sinner–Carlos Alcaraz 4:6, 6:4, 6:4 6:4

Ez is érdekelhet:

Wimbledon – A legnagyobb tenisztorna legikonikusabb sztorijai

Holnap kezdődik a wimbledoni teniszbajnokság, összegyűjtöttük a világ leghíresebb tenisztornájának legendás történeteit.

(Fotó: Wimbledon)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Bámulatos strapabírással és zseniális kamerákkal érkezett meg a Honor Magic8 széria

A férfi szexualitásának évtizedei – Mi történik 40 után?

Tiszta lappal indítanád az évet az asztalon? Ezekre figyelj

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Ha rajtad múlna, eltörölnéd a Valentin napot?
19% Nem, tök jó, hogy van.
60% Azonnal, értelmetlennek tartom.
21% Ebben a fontos kérdésben nem tudok dönteni.
Így fest a város legmenőbb rooftop bárja
Hirdetés