Már kiesőként fogadta a Bayern Münchent a Barcelona, és végül simán kikapott. Xavi szerint nem volt egy szinten a két csapat.

A szerdai BL-játéknap korai meccsén az Inter legyőzte a Plzent, ezzel bebiztosította a helyét a legjobb 16 között, ugyanakkor az is eldőlt, hogy a Barcelona zsinórban a második idényben is csak az Európa-ligában játszhat tavasszal.

Simán nyert az Inter, az Európa-ligába küldte a Barcelonát

Az Inter nem izgulta el a kötelezőt, továbbjutott a Bajnokok Ligája csoportköréből. És kipöckölte a Barcelonát.

Ezt tudva fogadta a már továbbjutott Bayern Münchent a Camp Nouban Xavi csapata, és végül simán 3–0-ra kikapott. A vendégek góljait Mané, Choupo-Moting és Pavard szerezte. A meccs után Xavi arról beszélt, hogy a Bayern más szintet képviselt:

„Szembe kell néznünk a valósággal. Már mondtam, hogy apró lépésekkel kell fejlődnünk. Ma nem voltunk a szintjükön, Münchenben jobban játszottunk, de ma nem vettük fel velük a versenyt. Ma jobb volt a Bayern, ahogy mi jobbak voltunk Münchenben, és nyernünk kellett volna akkor”

nyilatkozta Xavi.

Tegnap a BL-ben:

Egészen hihetetlen körülmények között búcsúzott az Atlético a BL-ből

Kiesett a csoportkörből az Atlético, de milyen körülmények között?!

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Megérkezett a nagyágyú: a CANAL+ belép a magyar streamingpiacra

Magabiztos győzelemmel kezdte az Eb-t a férfi kézilabda-válogatott

Tóth Alex Európa legerősebb bajnokságába igazol

A Player kérdése: Neked bejött a négyévszakos gumi?
31% Igen, az én igényeimnek teljesen megfelel.
15% Nekem felejtős, számomra nem eléggé strapabíró.
54% Nincs tapasztalatom vele.
Így fest a város legmenőbb rooftop bárja
Hirdetés