Kiesett a csoportkörből az Atlético, de milyen körülmények között?!

Nyernie kellett hazai pályán az Atlético Madridnak a Bajnokok Ligája csoportkörének ötödik fordulójában a Bayer Leverkusen ellen. Ez nem sikerült Simeone csapatának, és végül túlzás nélkül drámai körülmények között búcsúztak a madridiak.

Diaby már a meccs elején előnyt szerzett a vendégeknek, de nem sokkal később Carrasco egyenlített, a félidőben viszont a Bayer vezetett, miután Hudson-Odoi is betalált. Az 50. percben De Paul egyenlített, de az Atléticónak nem volt elég az iksz, ahogy a Leverkusennek sem volt elég a döntetlen.

A meccset már lefújta a játékvezető, de az utolsó jeleneteket végül megvizsgálta a VAR, és az Atlético tizenegyeshez jutott. Carrasco tizenegyesét megfogta Hradecky, a kipattanó utáni fejes kapufa lett, majd az újabb kipattanó utáni próbálkozás kevéssel, de fölé ment:

A 2–2-vel mindkét csapat kiesett az utolsó forduló előtt, meglepetésre az FC Bruges és az FC Porto jutott tovább a csoportból.

Ez is érdekelhet:

Simán nyert az Inter, az Európa-ligába küldte a Barcelonát

Az Inter nem izgulta el a kötelezőt, továbbjutott a Bajnokok Ligája csoportköréből. És kipöckölte a Barcelonát.

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ünnepi útmutató férfiaknak, akik olyan ajándékot akarnak adni, ami valóban megérinti a szívet

Koktélozás feszengés nélkül: ilyen Budapest legújabb komfort bárja

Így ünneplik gyönyörű és világhírű nők a karácsonyt

A Player kérdése: Nálad már beütött a karácsonyi kajakóma?
8% Naná, és nagyon keményen.
42% Igen, de menedzselhető.
50% Szerencsére nem.
Ezekkel a fotókkal sokkal jobban telik a karácsonyi punnyadás – figyelmeztetünk, nehéz lesz abbahagyni
Hirdetés