Némiképp meglepő Xavi legutóbbi nyilatkozata.

A Barcelona legendás középpályása, jelenleg a katari al-Szadd edzője, de nyílt titok, hogy a jövőben átveszi majd a Barcelona irányítását. A kérdés csak az, hogy ez mikor fog bekövetkezni.

A Barcelona új elnöke, Joan Laporta bizalmat szavazott a jelenlegi edzőnek, Ronald Koemannak, így valószínű, hogy Xavi hazatérésére még egy ideig várni kell. Addig is ő ajánlott egy edzőt korábbi klubjának, a német válogatottal világbajnoki címet nyerő Joachim Löwöt.

Világbajnok, és a támadófutballnak a híve. Segítette a német válogatottat, hogy más szemszögből nézzenek a futballra, ami sokban emlékeztet engem a Barcelona és a spanyol válogatott filozófiájára

dicsérte német kollégáját Xavi.

Löw nemrég jelentette be, hogy a nyári Európa-bajnokság után már nem ő fogja irányítani a német válogatottat. 2006 óta volt a német nemzeti csapat szövetségi kapitánya, 2014-ben világbajnokságot nyert, 2008-ben Eb-ezüstöt szerzett a csapattal.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Reklamált, majd pillanatokkal később szerzett egy nagy gólt a ZTE játékosa

Ronaldinhót idéző gólt szerzett a City játékosa, Guardiola azonban így is foghatja a fejét

70 méterről vágta be a bajnokság gólját a Real Madrid futballistája

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hétvégén indul az F1-szezon. Követed az idei bajnokságot?
26% Persze, nagyon várom már a futamokat.
14% Többnyire igen, megpróbálok minél inkább képben lenni.
17% Ha belefutok, belenézek egy-két futamba.
43% Nem érdekel az F1.