Kikapott Svájcban a Fradi a BL-selejtező playoffkörének odavágóján, de a továbbjutás nem dőlt el.

A Bajnokok Ligája selejtezőjének utolsó fordulójában a svájci Young Boysszal játszott a Ferencváros, a tét már a BL-csoportkör a kétmeccses párharcban.

A berni odavágó a Fradi számára a lehető legjobban indult, ugyan a hazaiak kezdtek jobbak, de a 14. percben egy védelmi hiba után Franck Boli került helyzetbe, és ha már ziccerbe került, be is rúgta:

A Fradi-előny mindössze két percig tartott, a Young Boys Meschack Elia megpattanó lövésével egyenlített:

A Ferencváros a 25. percben emberelőnybe került, Heftit állították ki, ráadásul a Fradi tizenegyest is rúghatott. A büntetőt Uzuni kihagyta, a kipattanót Laidouni Camara kotorta be, a de gólt nem adták meg, Laidouni a tizenegyesrúgás pillanatában belépett a tizenhatoson belül.

A Young Boys emberhátrányban is veszélyesebb volt, és a félidő hajrájában már előnyben volt a hazai csapat, Vincent Sierro talált be:

A második félidő első fele viszonylag eseménytelen volt, a 65. percben aztán Ulisses Garciát nem támadták meg a Fradi védői, ő meg addig vezette a labdát, amíg lövőhelyzetbe került, végül gólt rúgott:

Nagyon kellett a Fradinak legalább egy gól, végül ezt sikerült megszerezni, Boli duplázott:

A Fradi tehát egy órán át emberelőnyben volt, de végül kikapott, igaz, a 3–2-es eredmény teljesen nyitottá teszi a jövőheti visszavágót.

Bajnokok Ligája, playoffkör, odavágó

Young Boys–Ferencváros 3–2

(Fotó: Fradi.hu)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Modric történelmet írt, a Real Madrid történetének legeredményesebb játékosa lett

Megvan a darts-vb első kilencnyilasa

Messi a világbajnoki trófeával nosztalgiázott

További cikkeink a témában
Így élheted meg az ünnepi hangolódást egy csodás kastély birtokán itt, a szomszédunkban
Hirdetés