#Trendie címmel zseniális progresszív house-számot raktak össze az évezred egyik legostobább és legarrogánsabb (Pinyővel kiélezett a verseny) magyar fociedzőjének nyögdécselő bullshiteléseiből. Ez járt már az Embernek, Aki Soha Nem Mond Semmit! Vagy ha mond, akkor nettó baromságokat, őzések közé adagolva.

A LokiBlog csinált hülyét, vagyis még hülyébbet Eli bá'-ból, és ehhez kommentet is írtak, amiből kiderül újra, mennyire kedvelik az edző- és szellemfejedelmet. Kondás folyamatosan összetűzésbe kerül a Loki-drukkerekkel, meg most már a riporterekkel is kellően flegma, és ez nem szerencsés olyankor, amikor még a csapat se jó. Sose volt ő okos, de most betelt a pohár a debrecenieknél. A #trendie cím is értelmet nyer, ha meghallgatod a slágergyanús mixet.

Íme a kísérő poszt:

"Kedves szurkolók, focibarátok!

Előre is elnézést kérünk azért, amit tettünk, de reméljük egyetértetek velünk abban: valahogyan mindenkinek fel kell dolgoznia a múltat. A debreceni közelmúltban pedig Kondás Elemér nyilatkozatait látva, olvasva és hallva pedig egyre inkább ökölbe szorult a kezünk és nyakunkon egyre inkább megtáltosodtak az erek. A dühtől, a szánalomtól, a szomorúságtól, a szégyenérzettől. Attól, hogy szeretett csapatunk edzője, akivel sok örömben is volt részünk, előbb a szurkolóknak szólt oda, majd az erről kérdező riportereknek válaszolt pökhendi, már-már edzőhöz és a DVSC-hez nem méltó módon. Az ilyen helyzetekben pedig a feszültség levezetésének az egyik módja az, ha bánatunkat viccé alakítjuk és poént formálunk belőle. S miközben a földön fetrengve nevetünk, sőt, egyenesen röhögünk; az alatt azt kívánjuk: bár soha meg nem történtté tehetnénk és örökre kitörölhetnénk az emlékezetünkből az elmúlt eseményeket. Ilyen ez az élet... Úgyhogy még egyszer elnézést kérünk mindenkitől ezért a kis tréfáért, akinek netalán nem tetszik. Akinek meg mégis tetszik, tegyen annyit, hoyg megosztja, továbbadja és nevet rajta egy jóízűt. Akkor talán mindannyian könnyebben feldolgozzuk majd az elmúlt időszak nyilatkozatait.

Jó szórakozást: a LokiBlog szerkesztői"

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Majdnem amputálni kellett a lábát az olimpián óriásit bukó olimpiai bajnoknak

Nem léphet pályára a Bernabéuban a Viníciust állítólag ötször lemajmozó Benfica-játékos

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
8% Kevesebb mint egy éve
18% 1-3 éve
21% 4-7 éve
12% 8-10 éve
41% +10 éve
A kreatívok új aranykora: mutatjuk, hogyan törhetsz ki itthonról világszínpadra
Hirdetés