Nyilván a Real Madridnál nem akarnak még egy olyan szezont, mint a mostani.

A Real Madrid szezonja gyakorlatilag már hetek óta véget ért, a BL-ből már a tizenhat között kiesett a háromszoros címvédő, a bajnokságban pedig egy pillanatig sem volt esélye az első helyre.

A gyenge szezon után meg nyilvánvalóan változások lesznek a következő idényben: érkezhet Pogba, Jovic, Bale mehet vagy elfogadja, hogy más szerepben számítanak rá.

Zidane a Marcanak közben arról nyilatkozott, mit vár az új idénytől:

A bajnokság megnyerése lesz a prioritás a következő szezonban. Mindent meg fogunk tenni, hogy a lehető legerősebben kezdjük a La Ligát.

Más témát is érintett a francia edző:

  • A következő idényre egyértelmű lesz, kire számít első számú kapusként a csapatban, de most még nincs itt az idő erről beszélni.
  • Vinícius Junior egyelőre nem fog játszani, még időre van szüksége, hogy teljesen felépüljön.
  • Benzemának ez a legjobb idénye, szerinte a francia csatár egytámadós és kétcsatáros rendszerben is képes jól teljesíteni.

Gareth Bale-t megalázóan sarokba szorította a Real Madrid

Rá akarják kényszeríteni, hogy lépjen le. Elegáns.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Gareth Bale elmondta, mire van a legnagyobb szüksége a Real Madridnak

5 dolog, amit valószínűleg nem tudtál a Bajnokok Ligája himnuszáról

13 másodperc alatt, egyetlen kőkemény ütéssel KO-zta ellenfelét a nehézsúlyú bokszoló

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Jönnek vissza a V8-as motorok az F1-be. Mit gondolsz erről?
70% Végre! Minél előbb, annál jobb!
25% Ettől nem lesz izgalmasabb a bajnokság, de ártani nem fog.
5% Szerintem rossz döntés.