Gólt nem rúgott, sőt nem is nyert a Fradi, de az aranyhoz elég volt az egy pont. Ez már a 35. bajnoki címe az Ferencvárosnak.

Mivel a Paks kikapott a Puskástól, a Fradi pedig gól nélküli döntetlent játszott a a Groupamában a kieső helyen álló Kisvárdával,

megnyerte sorozatban a hatodik, összességében pedig a 35. bajnoki címét a Ferencváros.

Az immár 13 forduló óta veretlen zöld-fehérek sikerükkel 15 ponttal előzik meg a második Paksot és 16-tal a harmadik Fehérvárt, így előnyük behozhatatlanná vált, mivel előbbi riválisnak négy, míg utóbbinak öt meccse van hátra.

Az Fradi klubcsúcsot döntött sorozatban hatodik NB I-es bajnoki címével, eddigi legjobbja ugyanis az öt egymást követő aranyérem volt 1909 és 1913 között.

  • OTP Bank Liga, 29. forduló
  • Ferencváros–Kisvárda Master Good 0–0

(Fotó: MTI)

Ez is érdekelhet:

100 millió oka van a Fradinak, hogy figyelje a Championship alakulását

A Fradi a következő bajnoki címe mellett arra is fókuszálhat némiképp, hogyan alakul a Stoke sorsa, elvégre sok pénz múlik rajta.

A mesterséges intelligencia megtippelte, mikor lesz BL-győztes a Fradi

Évtizedeket kell rá várni, de nincs beláthatatlan távolságban.

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Mondunk öt tuti tippet, hogy a sapkaszezonban is kifogástalan legyen a frizurád

Öt pikáns ajándékötlet a barátnődnek, ha idén kicsit felforrósítanád a karácsonyt

A Player kérdése: Te szoktál magadnak ajándékot venni karácsonykor?
34% Igen, persze, szerintem teljesen normális.
66% Nekem ez fura, nem, nem szoktam.
Ünnepi útmutató férfiaknak, akik olyan ajándékot akarnak adni, ami valóban megérinti a szívet
Hirdetés