A múltból táplálkozik az idei dán mez, a húsz évvel ezelőtti Eb-győzelemre emlékeznek.

Idén ünneplik a dánok a történetük legnagyobb sikerét, az Eb-aranyuk huszadik évfordulóját, ennek apropóján a lengyel-ukrán tornára kijutott válogatott a '92-esre hasonlító mezben játszik majd. A fehér vállrész és a hangsúlyos, fekete szegélyes gallér köszön vissza Schmeichelék szettjéből, ám annak természetesen egy modernizált változatát készítette el az adidas. A húsz évvel ezelőtti felső ujja csíkos volt (Hummel-elem), az ideiről ezt nagyon bölcsen lehagyta az új mezszállító sportszergyártó. Az önmagában csíkos vörös alapra egy hangsúlyos fehér vállrészt terveztek, a három csík pedig fekete, akárcsak a gallér széle.

Magához a meccshez nem kapcsolódik szorosan, de érdekes, hogy 1992-ben saját jogon nem kvalifikálta magát a tornára Dánia, ám az előttük végzett Jugoszláviát kizárták a délszláv háború miatt. Brian Laudrupék gyakorlatilag felkészülés nélkül, a strandról estek be Svédországba, ahol végül a döntőben 2-0-ra verték a friss világbajnok németeket. Akárcsak a görögök, ők sem hagyták ki ennek megemlítését a nyakrészről:

A váltómez hófehér lesz, nagy kő esett le a szívünkről, nem őrültek meg a dizájnerek. Szintén önmagában csíkos, és a gallér helyét egy kis fekete elemmel dobták fel. Ízléses.

A divat rovat véleményez

A múlt megidézése kiváló ötlet, a hazai mez mélypiros színe és gallérja nagyon jól néz ki, a dán legényeknek plusz motivációt adhat a húsz éves évforduló és az arra való utalás. Azt viszont nem értem, miért nem lett galléros a fehér mez, amit ugyan nem rontottak el, de ebben a formában egy kicsit jellegtelen.

Nézd meg a többi Eb-mezt is!

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Vonzó karácsonyi képekkel hangolunk az ünnepre

Ünnepi útmutató férfiaknak, akik olyan ajándékot akarnak adni, ami valóban megérinti a szívet

A Player kérdése: Nálad már beütött a karácsonyi kajakóma?
10% Naná, és nagyon keményen.
46% Igen, de menedzselhető.
44% Szerencsére nem.
Ezekkel a fotókkal sokkal jobban telik a karácsonyi punnyadás – figyelmeztetünk, nehéz lesz abbahagyni
Hirdetés