Ez az optikai csalódás megcsavarja az agyad, vagy a tiédet éppen nem?

A norvég Oslói Egyetem pszichológusai a Frontiers in Human Neuroscience című folyóiratban megjelent tanulmányukban arra a megállapításra jutottak, hogy

az emberek 86%-át átveri ez az optikai illúzió:
A fekete folt közepébe nézve nem olyan, mintha egy táguló lyukat látnál?

Optikai csalódásnál a szem által gyűjtött vizuális információ olyan képet ad az azt feldolgozó agynak, ami nem egyezik az ingerforrás valamelyik fizikai mértékével, így az agyunk nem tudja objektív valóságában értelmezni a látottakat, helyette átver minket.

A vizsgálat során ötven normál látású embernek mutatták meg a fenti képet, közben a kutatók megmérték a szemmozgásukat, valamint a pupilláik öntudatlan szűkülésének és kitágulásnak mértékét, illetve arra kérték a résztvevőket, hogy értékeljék, milyen erősen érzékelik az illúziót.

Azt ugyanakkor a kutatók egyelőre nem tudják, miért nem érzékelte mindenki az illúziót – ez a résztvevők 14%-a volt ugye –, azt viszont sikerült megállapítaniuk, hogy minél erőteljesebbnek értékelte valaki az optikai csalódás intenzitását, annál inkább változott a pupilláátmérője.

(Forrás: IFL Science)

Ez is érdekelhet:

Ezen a képen görbe vonalakat látni, miközben mindegyik egyenes

Pontosan ilyen egy valamirevaló agyfacsaró optikai csalódás.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Tiszta lappal indítanád az évet az asztalon? Ezekre figyelj

Bámulatos strapabírással és zseniális kamerákkal érkezett meg a Honor Magic8 széria

A férfi szexualitásának évtizedei – Mi történik 40 után?

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Ha rajtad múlna, eltörölnéd a Valentin napot?
28% Nem, tök jó, hogy van.
44% Azonnal, értelmetlennek tartom.
28% Ebben a fontos kérdésben nem tudok dönteni.
Ez az a gondolkodásmód, ami miatt mindenki folyton stresszes – és senki sem mondja el neked
Hirdetés