Durva, hogy a Szaturnusztól is látható még a bolygónk és állandó kísérője.

1997 októberében indult útnak a NASA és az ESA Szaturnuszt és a környezetét vizsgáló Cassini űrszondája, ami 2004 júliusi pályára állásától egészen a 2017 szeptemberében bekövetkezett megsemmisüléséig a Naprendszerünk második legnagyobb bolygójának számító planéta körül keringett. Az űrszonda számos felvételt készített szolgálata során, a következő képet a Földről és a Holdról például akkor rögzítette, amikor bolygónktól nagyjából 1,5 milliárd kilométeres távolságban járt még 2013. július 19-én:

Persze semmi extra nincs ebben a képben, hiszen csak két világító pontot láthatunk, ugyanakkor belegondolva abba, hogy ilyen – emberi léptékben egészen felfoghatatlan – távolságból is látni valamit a Földből és a Holdból, az kifejezetten megdöbbentő.

(Forrás: NASA, fotó: NASA/JPL-Caltech/Space Science Institute)

Ez is érdekelhet:

Ezt látni, miközben visszatérünk az űrből a Földre

Egy űrszonda végig kamerázta, ahogy a Föld légkörébe érve lángolva zuhanni kezd.

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

Mondunk egy fővárost, melyik folyik keresztül rajta?

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
37% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
39% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés