Az Apple tavaly újra rohamra indította iPod hadseregét, amikor bemutatták a megváltozott külsővel villogó és az elődöknél jóval komolyabb erejű ötödik generációs készüléket. Azonban az új iPod – eddig – csak 32 és 64 GB-os verzióban volt elérhető, amely természetesen kissé megdobta a dual-core A5-ös processzorral felszerelt kütyü árát. Sokan úgy gondolták, hogy ezzel le is zárult a kisebb tárolókapacitású iPodok karrierje, ám az almás cég ezúttal is képes volt meglepni vásárlóit. Mostantól ugyanis elérhető egy olcsóbb, ugyanakkor még mindig bombaerős verzió, amelyben ugyanaz a processzor ketyeg és ugyanúgy 4 colos retinakijelzővel érkezett a cég online boltjába, mint a nagyobb tesók. Az alacsonyabb ár alapvetően a 16 GB-nak köszönhető, illetve ebből a verzióból kihagyták a hátsó kamerát, és nem kapsz csuklópántot sem, cserébe viszont már 229 dollárnyi forintért előrendelheted a kétféle színben (fekete és ezüst) elérhető új iPodot.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Megérkezett a nagyágyú: a CANAL+ belép a magyar streamingpiacra

Miért olyan rohadtul fontos Trumpnak Grönland?

Még az űrből is látszik a teljes Magyarországot borító hótakaró

A Player kérdése: Neked bejött a négyévszakos gumi?
31% Igen, az én igényeimnek teljesen megfelel.
16% Nekem felejtős, számomra nem eléggé strapabíró.
53% Nincs tapasztalatom vele.