Egy srác például kisebb vagyont keresett azzal, hogy egy rég elfekvő tárgya a kuka helyett az eBay-en végezte. Pedig egy 1985-ös Nintendo-játék nem ér már lópikulát sem, ugye? Na, csak figyelj!

Először a tulajdonos is azt gondolta, hogy már biztosan nem fog sokat kapni a Super Mario Bros egy példányáért, de mivel a stuffot anno még ki sem csomagolták, ezért tett vele egy próbát és elvitte egy olyan oldalhoz, ami retro videojátékos cuccok kereskedelmére specializálódott.

Itt már azonnal tudták, hogy igazi kincsre bukkantak, ugyanis a Super Mario Bros-t leginkább a NES-hez csomagolva lehetett megvenni, és azt csak egy nagyon rövid ideig árusította külön dobozolva a Nintendo. Ennek megfelelően az eredeti csomagolásban lévő, külön árusított példány tényleg egy kisebb vagyont ért.

A DKoldies (a szájt, amit a tulaj felkeresett) azzal a lendülettel fel is pattintotta a játékot az eBay-re, ahol kicsivel 30 ezer dollár (azaz nagyjából nyolcmillió forint) felett állt meg a licit. Akárhogy is nézzük, ezért már tényleg megérte egy kicsit rendezkedni a padláson.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Kiszámolták, hány embert bírna el valójában a Föld, a végeredmény pedig téged is meg fog lepni

Ez volt az első fotó a csernobili atomkatasztrófáról

Napelemparkot építenek a csernobili erőmű területén

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te tudod, mennyit keres a feleséged?
76% Igen
13% Nem
11% Nem szoktunk erről beszélni