Bármelyik EU-s országból ugyanannyiért telefonálhatunk, sms-ezhetünk, netezhetünk, mint itthon, és ezt bármeddig megtehetjük 2017 júniusától az Európai Bizottság legújabb javaslata szerint.

A fordulat már csak azért is meglepő, mert nemrég még úgy tűnt, hogy a roamingdíjak évek óta húzódó eltörlése annyira sem fog összejönni, mint ahogy tervezték: az Európai Bizottság a sokat kritizált 90 napos időkorlát (az eredeti javaslat szerint az emberek évente csak 90 napig roamingolhattak volna ingyen) miatt nemrég az egész javaslatot visszavonta, és nem nagyon lehetett tudni, hogy meddig húzzák az időt az új javaslat kidolgozásával.

Nem húzták, így a roamingdíjak eltörlése az eredeti terveknek megfelelően, 2017 júniusában életbe is léphet, az eredetihez képest csupán annyi a változás, hogy a javaslatból kiszedték az időkorlátot, vagyis akár egész évben a hazai árakon telefonálhatunk, netezhetünk és sms-ezhetünk külföldről is.

Egy megkötés került a javaslatba: a SIM-kártyának időnként fel kell bukkannia abban az országban, ahol vették, így azt senki nem csinálhatja meg, hogy egy másik országban fizet elő a hazainál kedvezőbb díjcsomagra. Ha valaki megszegi ezt a feltételt, akkor a szolgáltató plusz költségeket szabhat ki rá, így nem fogja megérni egy másik ország mobilszolgáltatójával szerződést kötni.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A Samsung nevével jöhet a hajtogathatós iPhone, egy új MacBook és egy merőben szokatlan AirPods is

Vagány nők a magasban: így hasított a Wizz Air nőnapi járata 

120 nap alatt, kézzel épített fel egy csúszdás-medencés lakóházat két férfi

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hétvégén indul az F1-szezon. Követed az idei bajnokságot?
25% Persze, nagyon várom már a futamokat.
14% Többnyire igen, megpróbálok minél inkább képben lenni.
17% Ha belefutok, belenézek egy-két futamba.
43% Nem érdekel az F1.