Szerda éjszaka földközelbe ér a novemberi telihold, majd másnap szoros közelségbe kerül a Fiastyúk csillaghalmazzal.

A Svábhegyi Csillagvizsgáló közleménye szerint a 2025-ös év teliholdjai közül a mostani telihold lesz a legközelebb a Földhöz, és látszik a legnagyobbnak. Másnap, november 6-án az éppen fogyásnak indult Hold a Fiastyúk csillaghalmazzal kerül szoros együttállásba. A szürkületben távcsővel még két csillag kilépése is megfigyelhető a Hold pereme mögül. A Svábhegyi Csillagvizsgáló erre az estére külön programot is szervez, ahol a látogatók nemcsak a Hold és a Fiastyúk együttállását, hanem a Hold krátereit is megcsodálhatják.

Szerdán a Hold 357 218 kilométerre lesz a Földtől, ez nagyon közel van a 356 400 kilométeres legkisebb Föld–Hold távolsághoz. A Hold átmérője ilyenkor 14 százalékkal nagyobbnak, fényessége pedig 30 százalékkal fényesebbnek látszik, mintha az ellenkező oldalon, földtávolban következne be a telihold.

Már egy kézi binokulárral (kétszemes távcsővel) is megfigyelhetőek lesznek a holdtengerek bazaltláva sziluettjei, vagy akár a legnagyobb sugársávos kráterek világító, körbe sugárzó sávja.

Másnap, csütörtök este, napnyugta után nem sokkal, az északkeleti égbolt alacsonyabb részén figyelhető meg a majdnem telihold és a Fiastyúk (M45) csillaghalmazának szoros közelsége. Az együttállás annyira szorosnak indul, hogy holdkeltekor a Fiastyúk melletti Hold annak néhány csillagát még ki is takarja, sőt Magyarországtól keletre az is megfigyelhető, ahogy a Hold átvonul a csillaghalmazon.

A Svábhegyi Csillagvizsgáló ezen a különleges estén programot is szervez, ahol a látogatók távcsöves bemutatón keresztül figyelhetik meg az együttállás legszebb pillanatait. Az eseményen csillagászok segítenek a Hold és a Fiastyúk részletes megfigyelésében, és a fogyásnak indult Hold legszebb krátereit is bemutatják. A program részleteiről a csillagvizsgáló honlapján olvasható további információ.

(Forrás: MTI, Svábhegyi Csillagvizsgáló)

Ez is érdekelhet:

A Hirosimát elpusztító atombombánál ötször erősebb fegyverrel védenék meg a Holdat a fenyegető aszteroidától

A Hold védelmében atombombát küldene a NASA az űrbe. A megsemmisítés a cél, nem az eltérítés.

Az első holdra szállók menetlevele valószínűleg minden idők legfurább dokumentuma

A bürokráciát még az első holdra szállók sem úszhatták meg.

A Hold felszínéről nézve sci-fi-hangulatú a teljes napfogyatkozás látványa

Mi ezt a Földről teljes holdfogyatkozásként látnánk.

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

Kapu Tibor mikrobiomja is segítheti a jövő Mars-expedícióit

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
36% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
39% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés