Mi ezt a Földről teljes holdfogyatkozásként látnánk.

Az amerikai Firefly Aerospace által fejlesztett Blue Ghost (Kék Szellem) űrszonda március 2-án sikeresen leszállt a Hold felszínére, és alig két héttel később egy különleges felvételt készített. Sikerült ugyanis megörökítenie a napfogyatkozást – amit mi teljes holdfogyatkozásként látnánk. A Hold felszínéről nézve egészen sci-fi-hangulatot árasztott:

A National Geographic szerint a Blue Ghost leszállóhelyéről nézve a napfogyatkozás közel öt órán át tartott, ebbe persze beleértve a részleges fázisokat is (a Földről ez mindössze 2,5 órás lett volna), a teljes elsötétedés szakasza pedig 2 óra 16 percig tartott (bolygónkról nézve ez csupán néhány perces lett volna).

A Blue Ghost által rögzített képen az a különleges pillanat is látszik, amikor a Nap ismét előbújik a Föld korongja mögül – ezt nevezik gyémántgyűrű-effektusnak.

(Forrás: National Geographic, Csillagaszat.hu, fotó: Firefly Aerospace)

Ez is érdekelhet:

Egy űrszonda látványos felvételen rögzítette, ahogy a Föld eltűnik a Hold mögött

A márciusban Holdra szálló űrszonda utolsó manővere látványos felvételeket eredményezett.

A Földtől 370 fényévre láthatjuk, miként nézhetett ki a Naprendszerünk egészen fiatal korában

A kutatók szerint „ez olyan, mintha egy családi fotót látnánk a Naprendszerről, amikor még csak totyogós kisgyerek volt”.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Karcsúbbak és okosabbak lettek a Samsung hajtogatható telefonjai

Bepillantottunk az autótervezés jövőjébe, ami Budapestről indul

Felfedeztek egy bolygót, ami elpusztítja saját magát

További cikkeink a témában
Kiderült, hogy átadnánk-e már a kormányt az önvezető rendszereknek.
Hirdetés