A kutatók kiszámolták, hogy egyetlen vezetéknév marad, ha nem változtatnak a törvényi szabályozáson.

Nagyjából ötszáz év múlva minden japán embernek ugyanaz lehet a vezetékneve, amennyiben nem változtatnak a jelenlegi polgári törvénykönyv házasságra vonatkozó részén. Az 1800-as évek óta nem frissített törvény értelmében ugyanis a házasulandó pároknak kötelezően ugyanazt a vezetéknevet kell használniuk, vagyis a leendő házastársaknak el kell dönteniük, hogy a férj vagy a feleség vezetéknevét viselik – az esetek 95%-ban a nő változtatja meg a nevét.

Japánban a legnépszerűbb vezetéknév a Szató, egy 2023. márciusi felmérés szerint a teljes népesség 1,5%-át így hívják. A Tóhokui Egyetem kutatói pedig kiszámolták, ha nem változik a törvény és a tendencia (miszerint a férfi vezetéknevét viseli a család), akkor

2531-re minden minden egyes japán embernek ugyanaz lesz a vezetékneve, vagyis minden egyes japánt Szatónak fognak hívni.

A kutatásvezető Hirosi Josida elismerte, hogy számításaikat több feltételezés alapján végezték el, de szerinte ez is jól megmutatja a jelenlegi rendszer lehetséges hatásait a japán társadalomra –  ez az egésszel pedig pontosan ez volt a célja, mert...

„ha mindenkinek Szató lesz a neve, akkor a keresztnevükön vagy számmal kell megszólítani a másikat. Nem hiszem, hogy ez egy olyan világ lenne, amiben jó lenne élni”.

(Forrás: The Guardian, fotó: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

Ekkora kárt tud okozni egy alig 900 grammos űrszemét, ha becsapódik egy házba

Átütötte a tetőt, a mennyezetet, és lyukat ütött a padlóba. Durva.

Ugyanúgy lett milliárdos a világ összes 30 évesnél fiatalabb milliárdosa

Kijött a világ leggazdagabb embereit felvonultató Forbes-lista. Spoiler: öt magyar is szerepel rajta.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ez nem egy horrorfilm, hanem a valóság: hamarosan jöhetnek az agy nélküli emberi klónok egy startup szerint

A Föld mélyén 50 000-szer több energia rejlik, mint a világ összes fosszilis tüzelőanyag-készlete

Miért felfedezetlen a Föld tengerfenekének 99,999%-a?

A Player kérdése: Te már vettél részt utcai verekedésben?
12% Igen, többször is.
18% Igen, volt egyszer rá példa.
70% Nem.
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Hirdetés