A kutatóknak sikerült egy 9600 éve élt ember arcát rekonstruálni.

Még 1997-ben régészek egy 9600 éves csontvázra bukkantak a brazíliai Serra da Capivara Nemzeti Parkban, negyed évszázaddal később a Paraná állami természettudományi múzeum kutatói a digitális technológia segítségével pedig már rekonstruálni is tudták a koponya alapján az egészen mostanáig nőnek gondolt férfi arcát.

A képalkotáshoz különböző szögekből 57 fotót készítettek a koponyáról, majd a felvételeket összefűzték egy úgynevezett fotogrammetria nevű módszerrel, így megkapták a majd' tízezer évvel ezelőtt élt ember arcának 3D-s modelljét, a pontosabb végeredményért pedig mai emberek koponyáiról készült CT-felvételeket is felhasználtak –  mutatjuk, mire jutottak:

A kutatók két lehetséges arcot alkottak a Zuzunak elnevezett csontváz koponyája alapján

(Forrás: LiveScience, fotó: Moacir Elias Santos és Cícero Moraes, nyitókép: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

Kutatók igazolták, hogy a kis péniszűek drága sportautókkal kompenzálnak

Pofonegyszerűen bebizonyították, amit mindig is gondoltunk, vagy legalábbis sejtettünk.

Van egy hely a Földön, ahol szinte megállás nélkül villámlik

A villámlások olyan erőteljesek, hogy nappallá változtatják az éjszakai égboltot.

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

Mondunk egy fővárost, melyik folyik keresztül rajta?

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
36% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
39% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés