Az A-10 Thunderbolt II (közismertebb nevén Warthog, azaz varacskos disznó) a hidegháború idején az USA egyik legfélelmetesebb fegyvere volt az égen, és az átlag amerikai még ma is vigyázzba vágja magát, ha meglátja ezt az ikonikus gépet.
Ami egyébként nem is csoda, hiszen a Thunderboltot kifejezetten erősen páncélozott földi célpontok ellen fejlesztették ki, hogy ezzel ellensúlyozzák a szovjet harckocsik technológiai és számbeli fölényét. Igazából csak ideiglenesen akarták rendszeresíteni, de hiába tervezték a leváltását, az eredetileg amerikai színvonalhoz képest kőegyszerű, de épp ezért rendkívül hatékony A-10-est a mai napig nem állították parkolópályára.
Ennek az a legfőbb oka, hogy a vadászgépekkel ellentétben a Warthog képes földi egységek közeli támogatására is, legfélelmetesebb fegyverét, a GAU-8 típusú Gatling rendszerű gépágyút pedig egyszerűen képtelenség felszerelni az USA hadrendjében szolgáló más vadászgépekre.
Ez a gépágyú a Warthog törzsének nagyjából felét, súlyának pedig körülbelül a harmadát teszi ki, és játszi könnyedséggel radíroz ki a harctérről ellenséges páncélosokat. Az a jellegzetes brrrrrt hang, ami a köztudatban eggyé vált ezzel a típussal, nem más, mint a GAU-8 sorozatlövése, aminek egyébként akkora visszacsapó ereje van, hogy muszáj volt a fegyvert a repülőgép hossztengelyébe építeni, különben lövés közben a gép irányíthatatlanná válna.
A hetvenes években ez a típus még nem örvendett olyan kultstátusznak, mint ma, ezért a légierő embereinek muszáj volt PR-anyagot kovácsolnia hozzá. Ezt a felvételt 16 milliméteres filmre forgatták és hordozható vetítőgépek segítségével mutogatták.
A nosztalgia minket biztosan nem kerít tőle hatalmába, de ettől még roppantul érdekes mozgóképes anyag.
A Warthog ma már nem ugyanolyan, mint a hetvenes években. A ráncfelvarrott változata már közel sem olyan fapados, rendelkezik robotpilótával és GPS-szel is, azonban még mindig használják, mivel az általa teljesített feladatra egészen egyszerűen a mai napig nem létezik jobb megoldás.