DeepSeek a neve.

Egy alig két hete piacra dobott kínai mesterségesintelligencia-modell, a DeepSeek, villámgyorsan a legnépszerűbb applikációvá vált – az App Store-ban már a ChatGPT-t is lekörözte például az Egyesült Államokban és egyébként itthon is.

Az ingyenes és nyílt forráskódú alkalmazás ugyan a hétköznapi felhasználás során kissé még elmarad a nagy techcégek MI-asszisztenseiétől, de így is meglepően okén teljesít.

Főleg, ha azt nézzük, hogy a nagy riválisok költségvetésének töredékéből fejlesztették: az R1 nyelvi modell betanítása állítólag hatmillió dollár körüli összegbe került, míg a nagy alternatívák esetében százmilliós tételekről beszélünk.

A DeepSeek váratlan sikere hatására az amerikai techóriások részvényei meredeken zuhantak, az Nvidia például több mint 15%-ot veszített értékéből, vagyis az alig egy éve létező kínai startup szinte a semmiből felforgatta az egész MI-piacot.

(Forrás: Reuters, CNBC, fotó: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

Trump kívánságára a Google átnevezi a Mexikói-öblöt

A kívánság valójában rendelet, ami viszont inkább Trump túlzónak tűnő akarata.

Elon Musk tényleg nagyon rácsúszott a ketaminra?

Elon Musk saját bevallása szerint orvosi céllal szed ketamint, üzlettársai aggodalmukat fejezték ki emiatt, és az alapján, amit Donald Trump elnöki beiktatásán láttunk tőle, könnyen lehet, hogy nem is teljesen alaptalanul.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ez volt az első fotó a csernobili atomkatasztrófáról

Napelemparkot építenek a csernobili erőmű területén

Vége egy korszaknak: Az Apple négy népszerű iPhone-t csinál ki végleg az iOS 27-tel

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te tudod, mennyit keres a feleséged?
76% Igen
14% Nem
11% Nem szoktunk erről beszélni