Igen, az a Disney. Az animációs filmjeiről ismert cég olyat dobott, hogy az Apple és a Google is sárgulhat az irigységtől. Ugyanis ha a találmányuk bejön, örökre megszabadítják a világot a vezetékektől.

A Disney Research mérnökeinek sikerült egy olyan szobát alkotniuk, ahol egyáltalán nincsen szükség vezetékekre ahhoz, hogy az elektromos áram eljusson a készülékekhez: a kísérleti szobában az áram a levegőben terjed, csakúgy, mint a wifi vagy a mobilhálózatokhoz szükséges frekvencia.

A Plos One folyóiratban publikált tanulmány szerint a szoba egyszerre akár 230 eszközt is képes ellátni árammal, amelyeket így egyáltalán nem kell vezetékekkel a konnektorhoz kötni, és természetesen a mobiltelefonod is azonnal elkezd töltődni, ahogy belépsz a helyiségbe. A Disney kutatói a publikációban afelől is biztosítottak mindenkit, hogy ez a megoldás semmilyen negatív hatással nincsen az emberi szervezetre.

A technológia egyetlen hátulütője, hogy jelenleg kicsit körülményes a létrehozása, ehhez ugyanis szükség van a falakban elhelyezett alumínium panelekre, valamint a szoba közepén álló, elektromosságot vezető rézcsőre, amelyek együtt hozzák létre az elektromágneses teret.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mutatjuk, hogy festenek zöldre egy folyót Szent Patrik napja alkalmából

Épp egy filléres veterán rakéta nyugdíjazza a méregdrága légvédelmet

Egy baki miatt kiszivárgott a Samsung még be sem mutatott új slágertelefonjának minden titka

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
17% Igen, nagyon bejött.
30% Igen, de nekem annyira nem adta.
34% Nem láttam, de megnézem.
20% Nem láttam és nem is tervezem.
Amikor a luxus valódi értékké válik – A Luxusra tervezve új évada a Spektrum Home-on
Hirdetés