Többek között beállítási tippeket adnak, és az online zaklatás különböző formáiról, és azok megelőzésének, illetve kezelésének lehetőségeiről beszélnek.

A Biztonságos Internet Világnapján, 2021. február 9-én 18 órakor, a Skool Facebook-oldalán debütál az az iskolai tanóra hosszúságú videó, amelyen a Facebook, a Skool és a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány Yelon programjának munkatársai közérthetően magyarázzák el, miként lehet biztonságosan használni a közösségi oldalt.

A felvétel a Facebook szempontjából is hangsúlyos, hiszen nagyon gyakran rengeteg, a közösségi oldal felhasználási elveit sértő tartalmat kell törölni a szolgáltatásból. A cég közlése szerint csak 2020 harmadik negyedévében 22 millió darab, gyűlöletbeszédet tartalmazó bejegyzést távolítottak el a platformról. Ugyanakkor tény, hogy a megelőzésben az edukáció is kulcsfontosságú. A jelenlegi járványhelyzetben ez különösen hangsúlyos, hiszen egy sor, hagyományosan offline tevékenység, például az iskolai tanórák vagy a barátokkal való kapcsolattartás is jelentős részben az online platformokra helyeződött át.

Az oktatóvideó megtekintése hasznos lehet a gyerekek és fiatalok mellett akár szüleik és tanáraik számára is, hiszen megismerhetik belőle a közösségi média alapvető működését – többek között:

  • a profilok és oldalak közötti különbséget,
  • azt, hogy miként lehet csoportba rendezni a közelebbi és távolabbi ismerősöket a Facebookon, vagy
  • miért érdemes bekapcsolni a kétlépcsős azonosítást.

A videó első felében a biztonsági beállításokat ismertetik, a közreműködők ehhez konkrét beállítási tippeket is mutatnak. A webinar második felében az online zaklatás különböző formáiról, és azok megelőzésének, illetve kezelésének lehetőségeiről beszélnek a szakemberek.

„A közösségi média használatával kapcsolatos biztonsági ismeretek elsajátítása azért fontos, mert tavaly tavasszal készült felmérésünk szerint Magyarországon minden ötödik gyerek nem érzi magát biztonságban a neten; ugyanennyi gyermek nyilatkozott úgy, hogy szülei a netezéssel töltött idő szabályozásán túl nem nyújtanak számukra elegendő, illetve megfelelő kapaszkodót a digitális térben. Az eredmények egyértelművé tették számunkra, hogy a fiataloknak több hiteles információra van szükségük, ezért csatlakoztunk a Facebook edukációs kampányához” – mondta Varga Aida, a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány Yelon programjának vezetője.

Ma, azaz február 9-én 18:00-kor ITT tudod megnézni majd.

És ha már Facebook...

Nem lesz többé politikai tartalom a Facebookon

Pontosabban nem ajánl politikai szervezeteket a felhasználóinak.

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Ezzel a rejtett beállítással felgyorsíthatod az androidos telefonod

További cikkeink a témában