Ennyire magányos hangulatában talán még nem is láttuk a Földet.

A NASA Jupiter trójai aszteroidáit kutató Lucy nevű űrszondája* 2022. október 13-án 1,4 millió kilométeres, majd két nappal később, október 15-én 620 ezer kilométeres távolságból készített képet a Földről – előbbinél még bolygónk állandó kísérője, a Hold is kivehető egészen a kép bal oldalán.

A Föld 1,4 millió kilométeres, illetve 620 ezer kilométeres távolságból – kattints a képekre a nagyobb élvezetért

*A Lucy nevű űrszondát 2021. október 10-én indították útnak, célja, hogy a Jupiter bolygót kísérő – úgynevezett trójai – aszteroidáit figyelje meg – és ezáltal is információt gyűjtsön a Naprendszer 4,5 milliárd évvel ezelőtti formálódásáról –, de már a csaknem hat évig tartó 6,5 milliárd kilométeres útja során tanulmányozni fogja az útjába eső kisbolygókat.

(Forrás: NASA, fotó: NASA/Goddard/SwRI)

Ez is érdekelhet:

Fotón két galaxis összeolvadásának utolsó fázisa a Földtől 275 millió fényévre

A folyamat során húszszor gyorsabb ütemben termelik a csillagokat, mint a saját Tejútrendszerünk.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Egy baki miatt kiszivárgott a Samsung még be sem mutatott új slágertelefonjának minden titka

A Samsung nevével jöhet a hajtogathatós iPhone, egy új MacBook és egy merőben szokatlan AirPods is

Vagány nők a magasban: így hasított a Wizz Air nőnapi járata 

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hétvégén indul az F1-szezon. Követed az idei bajnokságot?
25% Persze, nagyon várom már a futamokat.
15% Többnyire igen, megpróbálok minél inkább képben lenni.
17% Ha belefutok, belenézek egy-két futamba.
43% Nem érdekel az F1.