A folyamat során húszszor gyorsabb ütemben termelik a csillagokat, mint a saját Tejútrendszerünk.

Nemrég nyilvánosságra hozták a James Webb űrteleszkóp egyik felvételét, amin két galaxis összeolvadásának utolsó fázisa látható a Földtől nagyjából 275 millió fényévre. A szakértők szerint az ominózus, IC 1623 jelű galaxispáros (kölcsönható galaxis*) húszszor gyorsabb ütemben termelik csillagokat, mint a saját Tejútrendszerünk.

*A kölcsönható (vagy ütköző) galaxis olyan galaxis, amire egy másik galaxis gravitációja hatást gyakorol, a folyamat során pedig a nagytömegű galaxisok gyakorlatilag felfalják a hozzájuk túl közel kerülő kisebb galaxisokat. Az ütközések során összetorlódó csillagközi anyagban rövid idő alatt hatalmas számban keletkeznek nagytömegű, forró, kék csillagok. Ezek a kölcsönhatási folyamatok persze emberi mértékkel nézve meglehetősen lassan, több százezer, sőt, akár millió év alatt zajlanak le.

Látható, ahogy a két galaxis egyetlen kaotikus objektummá áll össze, az egyesülő galaxis magja pedig nagyon fényes:

(Forrás: NASA, Csillagaszat.hu, fotó: ESA/Webb, NASA & CSA, L. Armus & A. Evans
Acknowledgement: R. Colombari)

Ez is érdekelhet:

Ilyen hangot ad ki a Föld mágneses tere, miközben megvédi a bolygónkat a napvihartól

Mintha földrengés lenne vagy szélvihar, ami fákat tör ketté.

Ufókkal való találkozásokról beszélt részletekbe menően egy volt vadászpilóta

Őszintén beszélt arról, milyen volt a levegőben találkozni ezekkel a valamikkel.

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

Mondunk egy fővárost, melyik folyik keresztül rajta?

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
36% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
39% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés