Sajnálhatja Áder János és a többi nyugati államfő, hogy végül egytől-egyig kihagyták a második világháború lezárásának 70. évfordulóját ünneplő moszkvai felvonulást, mert ilyen szaftos haditechnikai pornóba azért ritkán botlik bele az ember mostanában. Az oroszok mindent odalapátoltak a Vörös térre, aminek minimális köze van a pusztításhoz, a legmodernebb Armata T-14-es tanktól kezdve a nukleáris ballisztikus rakétáig.

Az összesen 16 ezer katona részvételével (viszont a nyugati országok vezetői és Kim-Dzsongun nélkül) megtartott felvonulás igazi kuriózum, hiszen manapság már legfeljebb csak Kínában vagy Észak-Koreában lehet ekkora szabású katonai parádékat látni. Az AFP képeit nézegetve kicsit minket is elfogott az az érzés, mintha visszarepültünk volna 30-40 évet az időben.

A fegyverek viszont nagyon rendben voltak, mutatjuk is a legpikánsabbakat.

Ez itt például Oroszország új büszkesége, az Armata T-14-es harckocsi, amely minden szempontból az orosz haditechnika csúcsát képviseli.

Emiatt aztán különösen kínos volt, hogy a felvonulás főpróbáján a csodatank egyszerűen lerobbant a Vörös tér közepén.

A 2SZ35 Koalicija-SSVA, 152mm-es önjáró tarackot is most láthatta először élőben a közönség.

Azért előkerültek az örökzöld klasszikusok is, itt például éppen néhány T-34-es harckocsi gurul végig a Vörös téren.

Az Armata előtti idők szörnyetege, a T-90-es tank, amely nem csak riasztóan néz ki, de még ugrani is tud.

És persze az oroszok is tudják, hogy egy katonai felvonulás T-72-esek nélkül olyan, mint egy házibuli, ahol nem rakják be hajnalban a Coco Jambót.

Persze nem teljesen véletlen, hogy a hatalmas fegyverarzenál éppen most került elő, hiszen a díszszemlének volt egy erős aktuálpolitikai áthallása is. Putyin az ünnepi beszédében például arról beszélt, hogy vannak, akik a kialakult nemzetközi helyzeten változtatva egypólusú világrend megteremtésén fáradoznak, és nyilván nem saját magára, hanem inkább az USA-ra gondolt - szóval egyáltalán nem biztos, hogy a felvonulás akkor is ilyen nagyszabású lett volna, ha az oroszok éppen nem akarják mostanában kézzel-lábbal megmutatni a nyugatnak, hogy tőlük érdemes félni.

De meg akarják, így természetesen előkerült néhány RSZ-24 Jarsz interkontinentális ballisztikus rakéta is. Bár az Egyesült Államok és Oroszország évtizedek óta folyamatosan csökkentik a nukleáris fegyverarzenál méretét, arra azért odafigyelnek, hogy a felhalmozott készletek (amelyek száma még mindig több ezerre tehető) ne avuljanak el, hátha egyszer oda kell lőni valahova.

A nukleáris robbanófejek hordozására is alkalmas rakétát 2010-ben kezdték el rendszeresíteni az elavult interkontinentális rakéták helyett, a képen egy mobil változat látható. Óbudán azért jó nagyot szívna vele a sofőr.

Egy BUK-M2 föld-levegő fegyverrendszer. Ennek az egyik kevésbé fejlett változatával (M1) lőtték le tavaly Ukrajna fölött a maláj gépet.

Mil Mi-26 Halo teherszállító helikopterek húznak el a Vörös tér felett.

SZ-400 Triumf mobil légvédelmi rendszer, amely 400 kilométeres távolságig képes visszaverni a levegőből érkező támadásokat. Már ha működik, mert az elődje néha elég csúnyán meg tudta viccelni a használóját.

Kurganyec-25. A moduláris alapokra épített jármű olyan, mint az IKEA-bútorok: attól függően, hogy rakod össze, lehet belőle szekrény meg asztal is, vagy csapatszállító meg gyalogsági harcjármű.

Szuperszonikus Tu-160 "Blackjack" bombázó. Erre legalább olyan büszkék az oroszok, mint az Armatára.

(Fotó: AFP)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ilyen sebességgel kellene utaznia a Mikulásnak, hogy az összes ajándékot időben kézbesítse

A Hubble belenézett egy szörnyetegként tomboló fekete lyuk torkába, és ezt látta

Kiderült, hogy a karácsonyi dalok káros hatással vannak a mentális egészségünkre

További cikkeink a témában
Így élheted meg az ünnepi hangolódást egy csodás kastély birtokán itt, a szomszédunkban
Hirdetés