A Babcock Ranchen magyarországi mércével mérve egy kisebb lakás árából kapsz egy 130 négyzetméteres házat, a gyerekeid pedig robotbusszal mehetnek suliba.

Hihetetlennek hangzik? Pedig a Florida dél-nyugati részén található Babcock-tó mellett már meg is kezdődött annak a kísérleti városnak a felépítése, ahol mindez valósággá válik.

Igaz, a beruházó Kitson & Partners által ötvenezres városnak megálmodott Babcock Ranch-re még éppen csak beköltöztek az első lakosok, de az ígért, szinte sci-fibe illő infrastruktúra már az első pillanattól rendelkezésre áll:

a kertváros utcáin már most is robotbuszok szállítják az utasokat,

a napenergia tárolásához szükséges energiacentrumot - amely egyszerre tíz megawattóra energiát képes tárolni - pedig alig egy hete adták át.

Hogy érzékeltessük a beruházás léptékét:

a település határában felállított napelemfarm kapacitása nagyságrendileg megegyezik azzal, amit Elon Musk és a Tesla épített fel Dél-Ausztráliában,

a 73 megawattórás telep így más településeket is képes energiával ellátni (legalábbis addig egész biztosan, amíg a város teljesen ki nem épül).

A Babcock Ranch amúgy kívülről a legkevésbé sem emlékeztet valamilyen futurisztikus, jövőbeli városra: a házak tipikus amerikai otthonok jó nagy kerttel, a településen pedig szinte több a zöldterület, mint az épület. Ez amúgy nem véletlen, hiszen azt már a tervezéskor lefektették, hogy a város legalább 50%-ának zöldterületnek kell lennie.

Ehhez fényében szinte már átverésnek tűnik, hogy a Babcock Ranchen egy vadiúj, 130 négyzetméteres, három hálószobával és két fürdőszobával ellátott ház 185 ezer dollárba, vagyis kábé 47 millió forintba kerül, ami Magyarországról nézve persze elég soknak tűnik, de

a floridai lakásárakat figyelembe véve nagyjából annyiba kerül, mintha Budapesten vennél egy 15 milliós lakótelepi lakást.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Tiszta lappal indítanád az évet az asztalon? Ezekre figyelj

Bámulatos strapabírással és zseniális kamerákkal érkezett meg a Honor Magic8 széria

A férfi szexualitásának évtizedei – Mi történik 40 után?

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Ha rajtad múlna, eltörölnéd a Valentin napot?
14% Nem, tök jó, hogy van.
63% Azonnal, értelmetlennek tartom.
22% Ebben a fontos kérdésben nem tudok dönteni.