Vagy talán nem is csak az elmúlt évekét, mert ilyet még soha nem láttunk.

Azt már egy ideje lehet tudni, hogy az okostelefonok piacát menthetetlenül fel fogja forgatni a hajlítható kijelzők megjelenése, és bár néhány évnek el kell telnie, mire kiderül, hogy ez a jövő, vagy csak egy múló hóbort, de ha a Lenovón múlik, akkor a hajlítható kijelzők még biztosan sokáig velünk lesznek.

A kínai gyártó viszont egy másik területet nézett ki magának a forradalomra, ugyanis telefon helyett egy olyan laptopot mutattak be, aminek az egész belseje egy nagy hajlítható kijelző. Nevezhetnénk tehát akár egy hatalmas, összecsukható táblagépnek is, de a 2-in-1 gépek korában igazából mindegy is, hogy minek nevezzük. A lényeg, hogy a ThinkPad X1 család legújabb tagja szétnyitva egy 13,3 colos, 2K-s felbontású OLED kijelzővel rendelkezik, amit az LG Displayjel közösen fejlesztettek ki, félbehajtva pedig egy 9,6 colos kijelzőjű notebook lesz belőle. A Lenovótól nem idegen ez a megközelítés, hiszen a YogaBookok közül többnél is érintőképernyőt használtak a fizikai billentyűzet helyett, és saját tapasztalataink szerint a tavaly bemutatott YogaBook C930-nál ez a megoldás már egészen életképesnek bizonyult.

A hajlítható kijelzős laptop ezt a vonalat követi, ami abban is megmutatkozik, hogy adnak hozzá egy digitális tollat, emellett rendkívül könnyen hordozható. Igaz, a méretei miatt csak két USB-C-csatlakozóból gazdálkodhatunk, de ez még éppen elégnek tűnik ahhoz, hogy ne kelljen feltétlenül egy adaptert is mindenhova magunkkal vinni.

Hogy a Lenovo laptopja ezen kívül még mit tud, egyelőre nem derült ki, a prociról és egyéb jellemzőkről még nem adtak ki infót. Az viszont biztos, hogy Windows fut rajta (hála az égnek), és hogy valamikor jövőre fog boltokba kerülni.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Naprendszerünk egyik legunalmasabb bolygója nem is annyira halott, mint azt eddig gondoltuk

A világ egyik legdrágább és legkülönlegesebb repterét néhány évtized múlva ellepi a tenger

Megtalálhatták az első egyértelmű bizonyítékot arra, hogy a világűr mélyén összetett, gyűrűs szerkezetű kénvegyületek is vannak

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
19% Igen, nagyon bejött.
32% Igen, de nekem annyira nem adta.
28% Nem láttam, de megnézem.
20% Nem láttam és nem is tervezem.