A Lenovo 2016-ban mutatta be az első Yoga Bookot, amiből egy igencsak vakmerő húzással egyszerűen kipenderítették a fizikai billentyűzetet, aminek helyét egy virtuális, érintésérzékeny klaviatúra vette át. Az ennek eredményeképpen rendkívül vékony és szuperkönnyű laptop fogadtatása igencsak vegyes volt, de ez egyáltalán nem vette el a Lenovo kedvét a kísérletezéstől. És milyen jó, hogy így történt, hiszen az idén bemutatott Yoga Book C930 minden szempontból felülmúlja az elődjét, és nem is kevéssel.

Legújabb cikkeinkért kövess minket a Player Google News oldalán is!

Az új Yoga Book már megjelenésre is olyan vonzó, hogy rögtön kettőt kérnénk belőle a boltban, hiszen a Lenovo úgy tervezte meg a laptopot, hogy összecsukva egy valódi noteszre emlékeztessen. Két koppintás a fedélre, és máris nyílik a 10,8 colos, QHD felbontású érintésérzékeny kijelző, ami 360 fokban nyitható, így a laptopot táblagépként is használhatjuk.

A Lenovo a korábbi tapasztalatok alapján teljesen újragondolta a Yoga Book billentyűzetét, amibe a sima érintésérzékeny panel helyett egy 10,8 colos, Full HD felbontású e-papír kijelző került. Ennek számtalan előnye van, hiszen amellett, hogy a billentyűzet szabadon újrakonfigurálható (a touchpad például csak akkor jön elő, ha megérintjük), a kijelzőn bármi mást is megjeleníthetünk, így használhatjuk ekönyv-olvasóként, és a laptophoz járó digitális tollal jegyzetelhetünk vagy rajzolhatunk is rá.

A számos új funkción kívül hatalmasat fejlődött maga a billentyűzet is, ami az elődjével ellentétben fizikai visszajelzést is ad a billentyűk lenyomásáról, ami szinte annyira élethű, mintha tényleg valódi billentyűket nyomkodnánk. Ezzel sikerült kiküszöbölni az első Yoga Book egyik legnagyobb hibáját, ami a legtöbb tesztelőnél éppen ott vérzett el, hogy a virtuális billentyűzeten nem lehetett elég jól gépelni.

De a Yoga Book C930 nem csak ebben tett 180 fokos fordulatot az elődjéhez képest, hiszen a belépő szintű, Intel Atom procival szerelt noteszgépből egy kicsi, de minden szempontból teljes értékű laptop lett: a gépben hetedik generációs Intel i5 procit, 4 GB RAM-ot és integrált videokártyát találunk, emellett van benne két Dolby Atmos hangzást biztosító hangszóró, és ujjlenyomat-olvasó is, a szuper vékony házba pedig két USB-csatlakozó is befért.

A Yoga Book persze így sem egy igazi erőgép, cserébe eléggé drága. Bár egyelőre nem tudjuk, hogy a hamarosan Magyarországon is boltokba kerülő gép mennyibe fog kerülni itthon, de a Lenovo honlapján feltüntetett 1100 dolláros árból azért elég világos, hogy nem lesz olcsó. Ugyanakkor az is tény, hogy a Yoga Book olyan funkciókkal rendelkezik, mint rajta kívül semelyik laptop, így minden bizonnyal lesznek, akiknek a kicsit borsos árával együtt is megéri beruházni egy ilyen gépre.

Magyarországon is kapható a Lenovo olcsó gamerlaptopja

A Lenovo Legion Y530 egészen elfogadható áron nyújt olyan teljesítményt, ami már a legkraftosabb játékok futtatásához is elegendő.

Itt állíthatod be, hogy a Player az elsők között legyen a Google keresőben
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Budapestre jönnek a világ legkeményebb sportfavágói

A Panasonic kihozta a maximumot a kézipoggyászméretből

A zseniális felvétel, ami tökéletesen megmutatja, hogyan „billeg” a Föld a Nap körül

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Idén tervezel külföldi nyaralást?
47% Igen
46% Nem
8% Már voltam idén külföldön nyaralni