Ez a cikk már több mint 90 napja készült. A benne szereplő információk elavultak lehetnek.

A Google AlphaGo névre keresztelt mesterséges intelligenciája öt meccsből álló játékban diadalmaskodott a Go-világbajnok Lee Sedol felett, akit a világ legjobb Go-játékosának tartanak.

Az viszonylag korán eldőlt, hogy az AlphaGo legyőzte ellenfelét, hiszen az első három meccset zsinórban a Google mesterséges intelligenciája nyerte, de a Go szabályai szerint az utolsó két játékot ennek ellenére is lejátszották, és nem hiába: a negyedik játékban ugyanis az AlphaGo "kiengedett", és a gép hibáját kihasználva a dél-koreai világbajnoknak sikerült szépíteni. Ekkor felvillant a reménysugár, hogy Sedol talán megtalálta a mesterséges intelligencia ellenszerét, de ez hiú ábránd volt, ugyanis az AlphaGo az ötödik játékot megint csak magabiztosan nyerte.

Az AlphaGo fölényéről sokat elárul, hogy Sedol a harmadik játék után úgy nyilatkozott, hogy az első meccset akkor sem tudta volna megnyerni, ha újrajátszhatná az egészet, egyben bocsánatot kért mindenkitől, amiért nem tudott jobb eredményt elérni.

A Google mesterséges intelligenciájának győzelme legalább akkora mérföldkőnek számít, mint amikor a DeepBlue 1997-ben megverte a regnáló sakkvilágbajnok Garri Kaszparovot, de a győzelem értékét növeli, hogy a Go sokkal összetettebb játék, amelynek annyi lehetséges variációja van, hogy mindeddig elképzelhetetlennek tűnt, hogy egy gép ilyen szinten el tudja sajátítani.

HELLO, EZ ITT A
PLAYER
Kövess minket a Facebookon!
Nagyon jól fogod érezni magad nálunk!

Hírlevél feliratkozás

Iratkozz fel a hírlevelünkre, és mi minden héten érdekes, szórakoztató sztorikat küldünk neked a világból.