Brutális verseny zajlik az mesterségesintelligencia-kutatókért, akikre lassan úgy tekintenek, mint a sportvilág legnagyobb sztárjaira.

A mesterséges intelligencia fejlesztése ma már nemcsak tudományos, hanem pénzügyi szempontból is elképesztő méreteket ölt, erre tökéletes példa Matt Deitke esete, aki 24 évesen a Meta egyik legjobban fizetett alkalmazottja lett – róla van szó:

Pedig majdnem nem jött össze a biznisz, ugyanis Mark Zuckerberg első, szerénynek mondható, négy év alatt 125 millió dollárról, azaz nagyjából 43 milliárd forintról szóló ajánlatát elutasította Deitke, aki egyébként korábban egy startupnál dolgozott, és nemrég hagyta ott a Washingtoni Egyetem doktori programját. A Meta első embere azonban nem hagyta annyiban a dolgot, személyesen találkozott vele, és megduplázta az ajánlatot.

A végső csomag így elérte a 250 millió dollárt (86 milliárd forint) – amiből akár 100 millió dollárt már az első évben megkaphat –, Deitke pedig igent mondott rá, és 2025 júliusától már a Meta szuperintelligencia-projektjén is dolgozik.

A Meta állítólag más cégek embereit is dollárszázmilliós ajánlatokkal próbálja átcsábítani, a jelenséggel kapcsolatban pedig az MIT közgazdász professzora, David Autor úgy fogalmazott, hogy

„amikor a számítástechnikai kutatók már sportolói szintű fizetést kapnak, az a kockák bosszújának csúcspontja”.

(Forrás: The New York Times, fotó: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

Megvan a világ leghosszabb villámja, 829 kilométer hosszú

A frissen hitelesített 2017-es villám az Egyesült Államokra csapott le, és nagyjából akkora távolságot ölelt fel, mint amennyi Párizs és Velence között van.

Felvételen, ahogy hat kilométer magas hamufelhőt lövell a több mint 500 év után kitört vulkán

A Kamcsatka-félszigeten dühöng egy vulkán, ami utoljára a 15. században tört ki.

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

Kapu Tibor mikrobiomja is segítheti a jövő Mars-expedícióit

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
36% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
39% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés