Működik a bolygóvédelmi rendszer.

Szeptember legvégén a NASA  DART (Double Asteroid Redirection Test) nevű aszteroida-eltérítő űrszondája célzottan egy kisbolygóba csapódott – több mint 22 ezer kilométer/órás sebességgel – a Földtől nagyjából 11 millió kilométerre, hogy megváltoztassa annak keringési pályáját:

Ezt látta az aszteroidába csapódó bolygóvédelmi űrszonda az utolsó pillanatokban

22 ezer km/órás sebességgel csapódott bele a kisbolygóba a Földtől nagyjából 11 millió kilométerre.

A 330 millió dolláros DART tehát célba ért, mostanra pedig az amerikai űrhivatal igazgatójától, Bill Nelsontól azt is lehet tudni, hogy

az üdítőautomata nagyságú űrszonda sikeresen letérítette pályájáról az ominózus aszteroidát, a 160 méter átmérőjű és 5 milliárd kilogrammos Dimorphost, amely szűkebb pályára állt nagy testvére, a Didymos körül

– ezzel az emberiségnek most először sikerült módosítania egy égitest pályáját az űrben. A NASA-igazgató szerint pedig „megmutattuk a világnak, hogy a NASA komolyan vehető védelmezője ennek a bolygónak”.

A Dimorphosnak eddig tizenegy órára és ötvenöt percre volt szüksége ahhoz, hogy egyszer megkerülje Didymost, most ez az idő tizenegy óra huszonhárom percre csökkent, vagyis a keringési idő 32 perccel lerövidült – a kutatók korábban azt remélték, hogy az ütközés következtében 10 perces csökkenés lesz tapasztalható.

10 ezer kilométer hosszú csóva keletkezett, miután a NASA eltalálta az aszteroidát

Itt az újabb bizonyíték, hogy valóban sikerül az emberiségnek összehoznia a bolygóvédelmi űrkarambolt a Földtől nagyjából 11 millió kilométerre.

Egyébként azért esett a választás a Dimorphosra, mert mérete hasonló azokhoz az aszteroidákhoz, amelyek potenciális veszélyt jelenthetnek a Föld számára. A kutatók jelenleg nem tudnak egyetlen olyan kisbolygóról sem, amely a belátható időn belül a Földnek csapódhatna, ám 27 ezer aszteroidát azonosítottak bolygónk közelében, és ezek közül több mint 10 ezernek az átmérője meghaladja a 140 métert, és persze ezeken kívül még számos olyan apró égitest lehet, amelyet eddig nem észleltek.

Ekkora pusztítást okozna, ha különböző méretű aszteroidák csapódnának a Földbe

Már egy 20 méteres aszteroida is 18, Hirosimára ledobott atombomba erejével érne fel.

(Forrás: NASA, MTI, fotó: ASI/NASA)

Ez is érdekelhet:

Roppant hirtelen, mindössze néhány óra alatt alakulhatott ki a Hold

Egy új elmélet magyarázza a Hold kialakulását.

Egészen másképp néz ki a Neptunusz, mint amilyennek eddig láthattuk

A 11 milliárd dolláros James Webb űrteleszkóp úgy látja, ahogy még a Hubble sem volt képes.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Megérkezett a nagyágyú: a CANAL+ belép a magyar streamingpiacra

Mondunk egy országot, melyik tó található ott?

A NASA költözteti a világ egyik legnagyobb űrrakétáját, húsz Boeing 777-es tömegét kell megmozgatnia hozzá

A Player kérdése: Neked bejött a négyévszakos gumi?
31% Igen, az én igényeimnek teljesen megfelel.
15% Nekem felejtős, számomra nem eléggé strapabíró.
54% Nincs tapasztalatom vele.
Így fest a város legmenőbb rooftop bárja
Hirdetés