Ez volt az első ilyen alkalom egy idegen bolygón.

A NASA megerősítette, valóban sikerült Perseverance-nek begyűjtenie az első kőzetmintát a Marsról. A pillanatot történelminek nevezték az űrhivatal szakemberei, mivel

ez az első kőzetminta, melyet idegen bolygón gyűjtöttek, és arra szántak, hogy a Földre juttassák.

Miután a robot belefúrt a Rochette-nek nevezett táblába, pár nap izgalomban telt, attól tartottak, hogy elejtette a kifúrt mintát. A fúrófejről készült új felvételek azonban azt mutatják, hogy a minta ott van, biztonságban, a szerkezet belsejében.

A kutatás célja az ősi élet jeleinek, például megkövesedett mikrobák nyomainak kutatása a Mars földrajzának alaposabb megismerése céljából. A kutatási program 31 kőzetminta gyűjtését irányozza elő, ezek a tervek szerint néhány év múlva érkeznek vissza a Földre, elemzésre.

Ha már Mars:

Ilyen látvány fogad a Mars öt kilométer magas hegyéről

Ideális környezeti viszonyok között akár 30 kilométeres távolságra is el lehet látni. Most sikerült is.

Eközben...

„Rossz a helyzet a Nemzetközi Űrállomáson” – újabb repedéseket találtak

Az űrhajósok életét egyelőre még nem fenyegeti közvetlen veszély.

Furcsa csillagütközés idézett elő szupernóva-robbanást

A kutatókat is meglepte, ami a Földtől 480 millió fényévnyire történt.

(Forrás: BBC, MTI, fotó: NASA/JPL-Caltech)

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

Mondunk egy fővárost, melyik folyik keresztül rajta?

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
36% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
39% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés