Játszottál vele? Mutatunk egy oldalt, ahol újra megteheted.

November 29-én lett 53 éves a világ egyik első és legismertebb, valamint egyben legegyszerűbb videójátéka, a Pong, ami a hagyományos asztalitenisz digitális változata, azaz amolyan pingpongszimulátor. Lényege, hogy a pálya szélein elhelyezkedő két játékos (játékos vs. gép, játékos vs. játékos) vonalformájú ütőjét függőleges irányban fel-le mozgatva igyekszik úgy visszaütni a másiknak a labdát, hogy az ne érje el – erről van szó.

A Pong – amit az Atari fejlesztett ki 1972-ben, természetesen a technológia akkori lehetőségeihez mérten – 1975-ig a bárokban és a kocsmákban volt elérhető játékgép formájában, később aztán megjelent az otthoni, televízióra köthető változata is.

Ha online játszanál vele, például ITT meg is teheted.

A Pongot az elsők között választották be a videójáték-hírességek csarnokába (World Video Game Hall of Fame), az indoklása szerint azért, mert az első játék volt, amely széles körű nyilvánosságot kapott, és ennek révén az egész videójáték-ipart beindította.

(Forrás: BBC)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Rossz nézni, ahogy lesodródik a futópályáról a Croatia Airlines repülőgépe

Erre a tíz egyszerű kérdésre iskolásként tudtad a választ – vajon most is menne?

Miért kezdünk úgy beszélni, mint a ChatGPT?

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Valami csoda folytán neked sikerült jegyet szerezni a budapesti BL-döntőre?
4% Igen
96% Nem