Az sejthető, hogy egyik sem lesz olcsó.

Úgy tűnik, az Apple tényleg belép a hajlítható kijelzős okostelefonok világába, ráadásul már idén. A legfrissebb pletykák szerint ugyanis a cég ősszel mutatja be első ilyen készülékét – az iPhone 18 Pro és 18 Pro Max mellett időzítik, hogy a hajtogathatós verzió is reflektorfénybe kerül –,

méghozzá nem iPhone Fold, hanem iPhone Ultra néven.

A kínai közösségi oldalon, a Weibón kiszivárgott információk szerint a készülék árazása nem lesz visszafogott: a belépőszintű változat 10 ezer jüan körül indul, míg a csúcsmodell akár 20 ezer jüant is meghaladhat, ami átszámítva körülbelül 478 ezer és 957 ezer forintot jelent. Bár ezek az összegek megszokottak a hajtogathatós telefonok esetében, a valós európai és amerikai árak valószínűleg még ennél is magasabbak lesznek.

A névválasztás első hallásra szokatlannak tűnhet (Samsung?), még úgy is, hogy a vállalatnak van már egy Ultra néven futó okosórája (Apple Watch Ultra). A döntés ugyanakkor logikusan illeszkedik az Apple azon tervébe, hogy egy új, extra prémium kategóriás termékvonalat indítson. A tervek szerint ugyanis az iPhone Ultra mellett debütálhat a kamerával felszerelt AirPods Ultra, valamint a gyártó első OLED érintőkijelzős laptopja is, MacBook Ultra néven.

Persze mindez nincs hivatalosan megerősítve, de a korábbi szivárgások és a kínai közösségi oldalon megosztott részletek alapján egyre valószínűbb, hogy az Apple idén ősszel nem csupán a megszokott iPhone-kínálatot frissíti, hanem egy merőben új irányt is bevezet.

(Forrás, fotó: Weiboo, nyitókép: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

Ha csak a fele igaz, ez lesz az Apple legizgalmasabb éve

Apple-dömping 2026-ban! Érdemes megnézni, mi minden érkezik idén.

Minden iPhone-tulajdonos örülhet az Apple láthatatlan fejlesztésének

Most kivételesen nem új funkciókkal rukkol elő az Apple.

Végre érkezett egy olyan Apple-laptop, ami nem vágja földhöz a pénztárcádat

A Macbook Neo egészen pénztárcabarát laptop, de persze ezért cserébe némi kompromisszumot kell kötnöd.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Vagány nők a magasban: így hasított a Wizz Air nőnapi járata 

120 nap alatt, kézzel épített fel egy csúszdás-medencés lakóházat két férfi

Miért éppen ma van a matematika leghíresebb számának a napja?

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hétvégén indul az F1-szezon. Követed az idei bajnokságot?
26% Persze, nagyon várom már a futamokat.
15% Többnyire igen, megpróbálok minél inkább képben lenni.
17% Ha belefutok, belenézek egy-két futamba.
43% Nem érdekel az F1.